Lényét ördögi rejtély övezi

Lényét valóságos ördögi rejtély övezi, sokan egyenesen magával Adolf Hitlerrel azonosítják, ám az igazság az, hogy a róla szóló közismert tények valójában sokszor tévesek. Az auschwitzi túlélők természetesen ismerték, 1945-ben tanúvallomások szereplője is volt, és a nürnbergi vizsgálatok során is felmerült a neve, de nem tartozott a vádlottak közé sem ott, sem az azt követő orvos-perekben a negyvenes évek folyamán.

Az abszolút gonosz

Csak 1958-ban kezdett hírhedté válni, részben Ernst Schnabel német író erőfeszítései révén, aki egy Anna Frankról készülő könyvhöz végzett kutatása során ismerkedett meg Mengele nevével. 1976-ban pedig, a nagy sikerű filmben is feldolgozott regény, A brazíliai fiúk (és Gregory Peck hátborzongató alakítása) igazi legendát faragott belőle. Itt briliáns, gonosz tudósként ábrázolják, aki Adolf Hitler klónozásával foglalkozik – holott az sem bizonyos, hogy egyáltalán találkozott-e valaha is a Führerrel. A megbízott című színdarabban Rolf Hochnut olyan Mengele-szerű jellemet alkotott, aki csak „a doktor” néven szerepel, és aki az abszolút gonosz alakját ölti magára, sokkal egyértelműbben, mint Hitler. Hochnut úgy tartja, ez a jelenség olyannyira borzasztó volt, hogy nem is lehet, és nem is érdemes emberként kezelni. Ám annak ellenére, hogy a történelem mindezt túlzásnak tartja, és hogy Mengelét sosem ítélték el háborús bűnösként, be kell valljuk, a doktor talán mégsem véletlenül vált ekkora ördögi figurává a későbbiek folyamán. Ismerkedjünk hát meg közelebbről is az igazi Josef Mengelével!

Elbűvölte a genetika

1911-ben született, jómódú bajor gyáros fiaként. Az újgazdagnak tekinthető család szigorúan katolikus volt, és ezt Mengele sem titkolta a későbbiek folyamán. Sőt, minden papírján a „katolikust” tüntette fel az akkoriban, a nácik körében sokkal előnyösebb „istenhívő” helyett. 1931-ben, húszéves korában a Stahlhelm (Acélsisak), egy nacionalista háborús veterán szervezet tagja lett, majd lelkesen fogadta a náci mozgalmat is. 1934-ben csatlakozott az SA-hoz, 1937-ben párttagságért folyamodott, majd a következő évben, már a párt tagjaként, SS-tagságért is. Egyszerre a müncheni, a bonni, a bécsi és a frankfurti egyetemre is beiratkozott, s korának fizikai antropológiájára és genetikájára koncentrált. Végül Otmar von Verschuer vezetése alatt dolgozott a frankfurti egyetem Öröklésbiológiai és Fajhigiéniai Intézetében, abban a mintaintézetben, amely azt kutatta, miként lehetne az egyének genetikai jellemzőiről készített nemzeti kartotékrendszerrel hozzájárulni a „biologizált” társadalom kialakításához. Verschuer fia később úgy emlékezett, hogy Mengele barátságos ember volt, olyan kedves, hogy a nők az intézetben „Mengele atyaként” emlegették. Ez a becenév természetesen egyéb értelmet is hordozhatott. Mengele, Auschwitzba érkezése előtt három publikációt is írt, melyekben az állkapocs, az ajak, a szájhasadék és a fülporc formája szerint próbált különbséget tenni az egyes fajok, rasszok és nációk közt. 1943. május 30-án, harminckét évesen érkezett meg az auschwitzi haláltáborba.

Törpéken végzett kísérleteket

Már Auschwitzban vált valóságos megszállottjává az ikerkutatásoknak. Összegyűjtötte az összes ikerpárt a tábor területéről, és laboratóriumi körülmények közt, hosszú órákon keresztül végezte méréseit, vérelemzéseit és egyéb kísérleteit. Egy fogoly orvos visszaemlékezése szerint aztán egy éjjel kiválasztotta mind a tizennégy ikret, akiken azelőtt kísérletezett, és egyetlen szó, egyetlen arcrándulás nélkül sorban kivégezte őket. Törpéken is végzett kísérleteket, és fő tevékenységei közé tartozott a szemszínnel való manipulálás – nem egyszer fecskendezett kék festéket a zsidó gyerekek szemébe (jogos a kérdés, hogy ilyenkor tudósnak érezte-e magát?) Sokszor jelent meg személyesen a rabok közt, és hirtelen felindulásból szelektálni kezdett. Állítólag ő végezte a leghátborzongatóbban a szelektálást: simára vasalt, patyolat tiszta ruhában, komolyzenét dúdolgatva, sokszor még mosolyogva is intett jobbra, majd balra – szó szerint élet és halál ura volt.

Közvetlenül is gyilkolt

Két veszélyes mániáját is ismerjük: az egyik a tisztaságmánia volt, a másik alacsony termetével magyarázható. Ha a rabok tudták, hogy Mengele a blokkba érkezik, a lehető legalaposabban rendet raktak és kiszellőztettek, ugyanis ha nem volt rend, a doktor azonnal szelektálni kezdett. Máskor – és ez magyarázható alacsony termetével – egy krétával lépett be az egyes blokkokba, és 150-160 cm magasságban meghúzott egy vonalat. Aki nem érte fel a vonalat, azonnal mehetett a gázkamrába vagy a krematóriumba. Mengele ördögi jellemét még inkább erősítette, hogy közvetlenül is gyilkolt. A fenolinjekciókat úgy adta be a sorban állóknak, mintha épp csak beoltaná őket. Sokszor újszülött csecsemőket hajított a krematóriumi kemencékbe, egyszer pedig úgy lőtt agyon valakit, hogy közben lábával egy nőre tiport. Ám néha épp ellenkezőleg is viselkedett: egy anyát és lányát például azért mentette meg egyszer, mert festői szépségűnek találta őket. Rendkívül szeszélyes volt, jóképű és kellemes kisugárzású, ezért rengetegen félistennek tartották.

Gonoszság és sorscsapás

Az egyik fogoly orvos később így számolt be Mengeléről: „Egy szörnyeteg volt, kortünet, éppannyira nem orvos, mint amennyire bármi más sem. Egy szörnyeteg, és… kizárólag gonoszság és sorscsapások származhattak tőle.” Egy túlélő nő ekképp emlékezett vissza: „Azt képviseli, amit Auschwitz jelent nekünk.” Egy másik szerint: „Anynyira rettenetes volt, hogy inkább csak absztrakciónak tűnt.”

Egyes híresztelések szerint észrevétlenül sétált ki, amikor a tábort felszabadították, és évekig élt németországi villájában, anélkül, hogy erről a hatóságok tudtak volna. Ám ez szintén csak legenda, a valóságban már a felszabadítás előtt elmenekült, valószínűleg Argentínába. Hosszú éveken keresztül nem tudtak róla semmit, míg 1985-ben egy tudóscsoport meg nem találta a sírját Brazíliában. Az ezt követő nyomozás során kiderült, hogy Dél-Amerikába való menekülése után egyre gyengébb lett szellemileg, és már egyáltalán nem hasonlított korábbi énjéhez. Egy szánni való, rettegő remete vált belőle. 1979-ben, úszás közben lelte halálát, szívroham végzett vele.

Az auschwitzi túlélők ezt évekig nem akarták elfogadni, ők bírósági pert és halálos ítéletet akartak Mengelének. Ahogy az egyik túlélő iker elmondta: „Szeretnék egy jó helyet az első sorban, és onnan nézném végig az eljárást, mert nagyon félek tőle… Számomra ő a kulcsa annak, hogy mindentől félek, ami német.” A sír felfedezése okozta csalódottságot talán egy fogoly orvos mondatából érthetjük meg leginkább: „Addig szeretnék élni, hogy lássam ezt a pert, aztán nyugodtan meghalhatok.