Csordulj könnyem, mondta a rendőr

A különleges amerikai sci-fi író, Philip K. Dick 1974-ben jegyezte a Csordulj könnyem, mondta a rendőr című regényt. A könyv abba a ciklusba tartozik, amelyben a szerző szinte állandóan a vallással és a szintetikus drogokkal foglalkozik, ezt a két dolgot keresztezi, helyezi párhuzamba, vagy épp azonosítja egymással. Az állandó Isten- és valóságkeresés ilyen sűrű jelenléte részben azzal is magyarázható, hogy Dick ekkoriban már előrehaladott paranoiával küszködött, de azt hiszem, egy egészséges elmeállapotú író ezt (és sok másik Dick-regényt) nem tudta volna ilyen mesteri szinten, ilyen félelmetesen ábrázolni.

A történet főszereplője Jason Taverner, a kedd esténként jelentkező varietéműsor országos ismertségű sztárja, több tízmillió tévénéző kedvence és ideálja. Csak nagyon kevesen tudják róla, hogy nem igazi ember, mármint a szó legszorosabb értelmében: ő egy titkos kormányprogram végterméke, egyike azoknak a genetikailag megváltoztatott embereknek, akiket egyszerűen csak hatosoknak hívnak. Egy este hazafelé tart a műsor felvételéről, amikor valaki merényletet követ el ellene. Taverner túléli a merényletet, és másnap reggel egy ismeretlen, koszos kis motelszobában ébred. Első látásra minden normálisnak tűnik: a mindenható rendőrség állandó ellenőrzés alatt tartja a világot, az emberek zsebpénzért árulják el egymást, az ősi értelemben vett magánélet rég megszűnt létezni. Csakhogy valami mégsincs a helyén: itt ugyanis senki nem ismeri Jason Tavernert, se a kedd esti tévéshow-t, se a dalait, sőt az országos nyilvántartásban sem szerepel ilyen nevű egyén. Jason őrült menekülésbe és bujdosásba kezd, hiszen hivatalos papírok nélkül azonnal megölnék vagy munkatáborba küldenék. Tudja, hogy csupán egyetlen esélye van a túlélésre, mégpedig az, ha megtalálja önmagát. Aztán összefut egy nővel, aki ismeretlen kábítószerrel kínálja. A tabletta lenyelése után pedig minden visszaváltozik olyanná, amilyen volt…

Philip K. Dick egyik legelgondolkodtatóbb műve a regény, melynek nincs egyértelmű lezárása. Anélkül, hogy ezt az orrunkra kötné, ránk bízza, melyik alternatívát akarjuk választani, és esetenként rákényszerít bennünket arra is, hogy néhány korábbi mondatot újraolvassunk és újraértelmezzünk. Egy azonban mindenképp biztos: a valóság bármi, csak épp nem az, aminek eddig gondoltuk.