Christopher Moore: Biff evangéliuma

Az amerikai Christopher Moore-t írói pályafutása során titulálták már őrültnek, eretneknek, ateistának, és ki tudja, minek nem, ennek ellenére ő csak mosolyog, és ontja tovább viccesebbnél viccesebb könyveit. Nem érdeklik a vádak, ő csak ír, sikert sikerre halmoz, és tömegeket nevettet. A Biff evangéliuma kétségkívül az eddigi legvadabb témájú könyve, s azt az űrt tölti ki a maga módján, mely Jézus Krisztus születésétől harmincéves koráig tátong a történelemben, erről az időszakról ugyanis szinte semmit sem tudunk.

A történet kezdetén a botcsinálta arkangyal, Raziel azt a feladatot kapja, hogy szálljon le a Földre, és támassza fel Jézus gyerekkori haverját, Lévit, akit Biffnek hívnak. Hogy miért? A hiányzó 30 év miatt, ugyanis miután Biff ismét életre kel, az angyallal egy hotelszobába zárkóznak, és a fiúnak meg kell írnia saját evangéliumát. Persze ő ezt is a saját szókimondó, őszinte stílusában teszi, melyből magunk is rájöhetünk: nem véletlenül felejtették ki őt a Bibliából… Biff nem kímél senkit, zavartalanul kipakol, és elmeséli, hogy is történtek a dolgok valójában. Míg olvasás közben már a könnyünk is kicsordul a nevetéstől, azért azt egy percre se felejtsük el: magából Krisztusból egy pillanatra sem csinál viccet a szerző, őt végig tisztelettel kezeli, mindössze az egyes szituációkat teszi hihetetlenül poénossá. Na meg ott van Biff, illetve a többi mellékszereplő, akiken kedvünkre kacaghatunk. Ám miközben megállás nélkül záporoznak ránk a jobbnál jobb poénok, időnként egy-egy villanásra a tragikum is felbukkan, mely – mint azt már a történelemből ismerhetjük – a regény végén teljesedik ki. És biztosak lehetünk benne, hogy Biffet nem olyan fából faragták, aki hagyja a legjobb barátját keresztre feszíteni: ő ugyanis küzdeni fog a végsőkig…

A szerző – bármily hihetetlenül hangzik is – körülményes kutatómunkát végzett a regényhez: a kereszténység mellett főleg a korabeli vallásokat is tanulmányozta, de helyenként roppant érdekes történelmi tényeket is elénk tár, ha épp nem poénkodik, s ez még érdekesebbé, értékesebbé teszi a Biff evangéliumát. Nem tudom, hogy merjem-e a könyvet bárkinek ajánlani. Talán csak nyitottnak kell lennünk erre az egészre, talán félre kell tennünk egyes nézeteinket, nem tudom… Persze még véletlenül se tessék komolyan venni a regényt, mert akkor ugyanabba a hibába esünk, mint Moore kritikusai! Inkább csak dőljünk hátra kellemesen, nyissuk ki a könyvet, és hagyjuk magunkat átadni a legvadabb burleszk élvezetének! Úgy minden tökéletes lesz…