A szenci középiskolások tanulmányi kirándulása

Szenczi Molnár Albert Gimnázium és Szakközépiskola, kirándulás, Alsókorompa

Épp csak megkezdődött a tanév a Szenczi Molnár Albert Gimnázium és Szakközépiskolában, kreatív tanáraink azonnal egy szuper ötlettel álltak elő, amit minden szenci középiskolás diák díjazott. 2021 szeptemberében egy szép, nyárias, őszi napon három autóbuszt megtöltve tanulmányi kiránduláson vettünk részt, ami nekünk, leendő óvodapedagógusoknak duplán is hasznos volt.

Az első helyszínünk ugyanis az alsókorompai Brunszvik-kastély volt, ahol Brunszvik Teréz, a magyarországi óvodák létrehozója töltötte nyarait. A klasszicista stílusú kastélyt épp felújítják, így csak kívülről tudtuk megszemlélni, viszont bejártuk a kastély mögötti hatalmas angolparkot, ami elképesztően dús növényzettel dicsekedhet, s egy több száz éves fával is, amit közösen körül is öleltünk. Élmény volt ez is, hiszen ki tudja, előttünk hány ember fordulhatott már meg ennél a fánál. Köztük az egyik ismert zeneszerző, Ludwig van Beethoven is, aki a kastély legkiemelkedőbb vendége volt. Ő volt az, aki a Brunszvik lányokat bevezette a zene szépségeibe, zongoraórákat adott nekik. A kedves tárlatvezető hölgy örömmel mesélt nekünk Beethoven alsókorompai látogatásairól, a titkos szerelmekről, amelyek a zeneszerző és némelyik kisasszony között szövődtek, és feltehetően zeneművek ihletői is voltak. Megnéztük Beethoven egykori szállását, a kertészházat. A híres zeneszerzőnek állít emléket az épületben berendezett kiállítás.

Ezután egy kisebb túrára indultunk a Kis-Kárpátokban, hogy felfedezzük az erdőben megbúvó Szent Katalin-templom és ferences kolostor romjait. Egy romantikus, kedves hely fogadott bennünket. Piknikeztünk, gyönyörködtünk a tájban, fényképeztünk, olvastunk, beszélgettünk, élveztük a szabadban töltött időt. Kicsit közelebb is kerültünk egymáshoz, ami pont jól jött a felettébb sok külön töltött idő után. A végén le is hangolt minket a tudat, hogy már menni kell. A környezet, amely körülölelt bennünket, ritka nagy kincs, szép emlék lett számunkra.

Hálásak vagyunk tanárainknak, hogy egy ilyen kisebb kirándulást meg tudtak nekünk szervezni ebben a kaotikus, vírusos időszakban is. Reméljük, hogy a jövőben sok hasonló élményben lesz még részünk.

Molnár Viktória, óvodapedagógia és nevelői szakos diák

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?