A szellemi sportok királya

Mai játékaink, sportjaink legnagyobb része több ezer éves múltra tekint vissza. A sakk is ezek közé tartozik: elődei, különböző formái már nagyon-nagyon régen megjelentek, kialakultak a Távol-Keleten. Persze onnan még hosszú út vezetett addig a játékig, amit mi sakknak hívunk. A sakk előfutárának tekintik a csaturanga nevű hindu játékot, ami az i. e. V. században jelent meg. Akkoriban taktikai szerencsejáték volt. Négyen játszották, a mai táblával megegyező 64 mezőn. Az egymással szemben ülő játékosok szövetségesek voltak. Mindenkinek volt egy királya, egy elefántja (futó), egy hajója (bástya), egy lova és négy parasztja. Egy kockával dobtak, amely meghatározta, hogy a soron következő játékos melyik bábujával léphet. A szabályok, lépések hasonlítottak a maihoz, a cél pedig ugyanaz volt. Már az i. e. VI. században eltűnt a négy játékos és a bábuk is két csapatra oszlottak – így alakult ki, hogy bizonyos bábukból kettő van. Ez a forma jutott arab közvetítéssel Bizáncon át Dél-Európába és onnan északra. A mai változat sok évszázad alatt, sok kultúra hatására, sok köztes lépésen keresztül alakult ki. Ha azokat olvastátok, nem fognak meglepni a következők: a papság tiltotta és veszélyesnek, erkölcstelennek ítélte a sakkot. Ebben az esetben azonban a világi hatalmak elnézőek voltak, így törvény soha nem tiltotta be ezt a játékot, mint például a kockázást. Sakk elleni törvény csak Angliában és Franciaországban született, de ott is csak a papokat tiltották el a szórakozás eme formájától arra hivatkozva, hogy elhanyagolják miatta imádkozási fogadalmukat. A sakk nagyon hamar meghódította a királyi udvarokat, nemesi kastélyokat. Világszerte rengeteg gyönyörű készletet őriznek a múzeumok. Ezek természetesen nem fából, hanem aranyból, drágakövekből készültek. XIII. Lajos francia király saját készlete például elefántcsontból és borostyánkőből készült. A figurák sem voltak olyan sematikusak, mint ma. Nagy gonddal, gyönyörűen faragták a trónon ülő királyokat, királynőket, a tág orrlyukakkal, dühösen ágaskodó paripákat, páncélos lovagokat mintázó futókat. A sakktábla játék közben mozgalmas csatatérré változott. És a sakk megbecsülése nőttön-nőtt! Egy 1539-ben készült metszeten a főnemesek sakkoznak, a polgárok dámát játszanak és két kis majom malmozik. „Ajánlható a sakk és a tenisz, mert egyik régi szórakozás és az értelem hasznot húz belőle, a másik pedig a testet edzi“ – az idézet Az úriember neveltetése című Tudor-kori könyvből származik.

Legnagyobb elismerést, fontosságot talán Zrínyi Miklós tulajdonított a játéknak 1650-63 között írott Vitéz hadnagy című művében: „...hasonló a vitézség a sakkjátékhoz, szemesnek kell lennie az embernek és gondosnak, minden gyalogosra, minden lovasra, minden bástyára és minden egyéb fára minduntalan szorgalmatos gondot kell viselni. De mégsem elég ez, valamint az maga fájára ember visel gondot, szintén úgy kell az ellenségre, és minden gyalognak, s minden legalábbvaló fának igyekezetét penetrálni és általjárni kelletik, egyébiránt bizonyára egy rossz gyalog a királynak sakk-mattot fog adni, azaz úgy megszorítja, hogy nem tud helyéből menni, hanem ott vész. Ilyen bizonyára a vitézség is...“

Mikor legközelebb leültök játszani, ezt a pár mondatot tartsátok szem előtt, és tiétek a siker! (sn)