Betért egy mekibe a betörő, és az szolgálta ki, akinek a házát éppen kirabolta

Az angliai gyorsétterem dolgozójának gyanús volt, hogy a fiatal férfi épp olyan sapkát és órát hord, mint amilyen neki is van, de azt gondolta, ez csak véletlen.

Egy évig tartó börtönbüntetésre ítélték azt a 20 éves férfit, aki betört egy házba, majd elment enni egy McDonald´s étterembe, ahol pont az az ember szolgálta ki, akit éppen kirabolt – jelentette a brit sajtó. Ross Renforth, akinek ujjlenyomatát és vérét is megtalálták a házban, beismerte tettét.

A mekiben dolgozónak feltűnt, hogy a vendég pont olyan Adidas baseballsapkát visel, mint amilyen nki is van, illetve a karórája is pontosan ugyanolyan, de azt hitte, ez csak puszta véletlen, fel sem merült benne, hogy azok tényleg az övéi. Csak azután esett le neki, hogy mi történt, amikor hazament, és észrevette, hogy valaki betört hozzá és feltúrta a lakását.

ds

A rendőrség megtalálta Renforth ujjlenyomatát a lakásban, egy rumos üvegen, amiből a fiatal ivott. Védőügyvédje a bíróság előtt azzal mentegette védencét, hogy a nehéz sorsú Renforth rossz társaságba keveredett, és az eset idején alkoholt és drogot fogyasztott. Az ügyvéd hozzátette, hogy védence alig emlékszik az esetre.

(24)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?