A hűtőig szállíthatja az ételt a walmartos futár

hűtőszekrény

A Walmart a legnagyobb élelmiszer-forgalmazó jelenleg is az USA-ban, de új ötletük révén is hatalmasat szakítanának.

 

Azt találták ki, hogy a megvásárolt élelmiszereket közvetlenül a hűtőszekrényig viszi a futárjuk. Egy projekt keretében 1 millió ember háztartásába juttatják el így az árukat, mialatt  azok egyébként távol vannak otthonuktól.

A walmartosok egy testkamerát kapnak, amelyen keresztül a tulaj követheti őket, míg kipakolnak a lakásban - írja a The Los Angeles Times.

Az új szolgáltatás díjait és egyéb részleteit, mint például az intelligens otthoni hardverek költéségét még nem közölte a cég, de a Walmart jelenleg 9,95 dollárt számít fel a házhoz szállításért.

A kiszállítók nem léphetnek be semmilyen otthonba anélkül, hogy az ügyfél valós idejű beleegyezését ne adná a vásárlási alkalmazáson keresztül. A vásárló egyébként, azt is meghatározhatja, hová tegyék a kiszállított árut, nem kötelező a konyhába szállíttatni.

Az újfajta szállítást a cég részéről nem látják saját költségeik szempontjából jelentősen drágábbnak a jelenlegi házhozszállításnál. (HVG)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?