Segély helyett minimálnyugdíj

<p>A kormány a minimálnyugdíj intézményét azzal a céllal vezette be, hogy az anyagi szükséghelyzetben lévő idős személyek ne szoruljanak szociális segélyre, hanem az állam automatikusan biztosítson számukra a minimális jövedelmet az alapvető életkörülmények biztosítására.&nbsp;</p>

Az előzetes adatok szerint mintegy 75 ezer ember járadékát kell kiegészíteni a minimálnyugdíj szintjére. Közülük sokak járandósága még a létminimum szintjét – 198,09 eurót – sem éri el. Ők a minimálnyugdíj bevezetése előtt szociális segélyt kérhettek maguknak, a minimálnyugdíj sok esetben lényegében a szociális segélyt váltja fel. Kinek jár?Júliustól a helyzet változott. Ezentúl, ha a kiszámított nyugdíj összege túl alacsony, az SP automatikusan megvizsgálja, hogy az adott idős személy jogosult lehet-e minimálnyugdíjra. A jogosultsághoz nem elég az a tény, hogy nagyon alacsony a nyugdíja. Rendelkeznie kell legalább 30 év minősített társadalombiztosítási időszakkal. Ez azt jelenti, hogy ledolgozott legalább 30 évet, és aktív éveiben bizonyos minimális jövedelemmel rendelkezett. Az 1993 előtti évek esetében nem vizsgálják a fizetés nagyságát, ezt követően azonban csak azokat az éveket veszik figyelembe, amelyekben az ügyfél legalább az átlagbér 24 százalékát megkapta. Akinek 30 beszámítható éve van, annak a járadéka törvényből kifolyólag ezentúl nem lehet alacsonyabb a létminimum 136 százalékánál, ami jelenleg 269,50 euró. Akinek ennél kisebb a nyugdíja, a Szociális Biztosító kiegészíti erre az összegre. A minimálnyugdíj a ledolgozott évek száma alapján emelkedik, 39 szolgálati évig évente 2 százalékponttal, e felett pedig évente 3 százalékponttal nő az arány, vagyis aki 39 évet dolgozott le, az a létminimum 154 százalékára számíthat, 40 ledolgozott évért pedig a létminimum 157 százaléka jár. A minimálnyugdíj összegét minden év januárjában a létminimum emelkedésének megfelelően módosítják, valorizálják. A hozzátartozói járandóságokat nem emelik a minimálnyugdíj szintjére. Ha olyan személy hal meg, aki minimálnyugdíjat kapott, a hozzátartozóinak az özvegyi, illetve árvasági nyugdíjat a minimálnyugdíj szintjére való kiegészítés nélküli eredeti összegből fogják kiszámítani. Legkorábban ősszelAz intézkedés a már nyugállományba vonult és a 2015. július 1-je után nyugalmazott személyeket egyaránt érinti, s a járandóság minimálnyugdíjra való kiegészítését egyik esetben sem kell külön kérni, az SP hivatalból automatikusan megvizsgálja a régi és az új ügyfelek nyugdíjbevételeit. Ha úgy ítélik meg, hogy jogosult lehet a kiegészítésre, legkésőbb augusztus 31-éig levélben értesítik, esetleg felszólítják a szükséges adatok pótlására. Miután az ügyfél megadja a kért információkat (postázza az SP címére, vagy személyesen beviszi a biztosító kirendeltségébe), az SP 60 napon belül dönt a jogosultságról. Ha valami nem világos, a 0800 123 123 ingyenes telefonszámon lehet tanácsot kérni. A minimálnyugdíjat visszamenőleg, július 1-jei dátummal hagyják jóvá, a megemelt összeget várhatóan csak az ősszel kezdik folyósítani – az első kifizetéssel utólag kifizetik a júliustól eltelt időszakért is a régi és az új összeg közötti különbözetet. Ki kaphat segélyt?Akik idáig szociális segélyt kaptak, de jogosultak a minimálnyugdíj szintjére, ezentúl csak kevesebb vagy semmilyen támogatást sem kapnak majd a szociális ügyi hivataltól – erről a szociális ügyi hivatal dönt. Akik viszont nem jogosultak a minimálnyugdíjra, azok továbbra is a szociális ügyi hivataltól számíthatnak segélyre. A támogatás összege az igénylő családi helyzetétől függ, figyelembe veszik, hogy eltart-e valakit, kivel él együtt. Az egyedül élő nyugdíjas jelenleg legfeljebb 61,60 euró segélyre számíthat havonta, párok esetében a segély 107,10 euró. Aki másokkal él együtt, a szociális ügyi hivatal az ő anyagi helyzetüket és bevételeiket is megvizsgálja, és csak ezt követően határozzák meg a segély összegét. Lehet ún. védelmi hozzájárulást kérni, ez 63,07 euró, ami annak jár, aki kedvezőtlen életkörülményei miatt képtelen saját munkatevékenységével emelni bevételeit. A nyugdíjasok kérhetnek lakásfenntartási hozzájárulást is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?