PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK EGYETEMISTÁKNAK

A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet két pályázatot is meghirdetett az elmúlt napokban, amelyek közül az egyik a Szlovákiában tanuló felsőoktatási mester vagy doktori hallgatók számára nyújt lehetőséget komoly összegű ösztöndíj elnyerésére, a másik pedig magyaror

A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet két pályázatot is meghirdetett az elmúlt napokban, amelyek közül az egyik a Szlovákiában tanuló felsőoktatási mester vagy doktori hallgatók számára nyújt lehetőséget komoly összegű ösztöndíj elnyerésére, a másik pedig magyarországi részképzés támogatására szolgál.

Tanulmányi támogatás szülőföldi felsőoktatási mester vagy doktori képzésben részt vevőknek

Pályázhat minden olyan szlovák állampolgárságú, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alatt álló személy, aki a 2010/2011-es tanévben

u szülőföldi felsőoktatási intézményben mesterképzésben nappali tagozaton aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, vagy

u szülőföldi felsőoktatási intézményben egységes, osztatlan (egyetemi szintű) képzésben nappali tagozaton a képzési idő utolsó vagy utolsó előtti tanévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik vagy

u szülőföldi felsőoktatási intézményben doktori képzésben (PhD/DLA) nappali vagy levelező tagozaton aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, illetve a doktori téma elfogadásáról szóló igazolással alátámaszthatóan a doktori cím megszerzésére irányuló tevékenységet folytat.

A támogatás a 2010/ 2011-es tanév 10 hónapjára szól.

u A mesterképzésben a támogatás havi összege személyenként 20 000 Ft/hó, összesen 200 000 Ft/tanév.

u A doktori képzésben a támogatás havi összege személyenként 40 000 Ft/hó, összesen 400 000 Ft/tanév

A pályázatokat 2010. november 22-től lehet benyújtani postai úton, ajánlott küldeményként vagy személyesen a Szövetség a Közös Célokért pozsonyi irodájában (Nám. 1. mája 10-12., 815 57 Bratislava). A beadási határidő 2010. december 9-e, 12.00 óra. Hiánypótlásra a megfelelően kitöltött és aláírt adatlap kivételével 2010. december 13., 12.00 óráig van lehetőség!

Miniszteri ösztöndíjas részképzés vagy részképzős tanulmányút

Minden olyan szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személy pályázhat, aki a 2010/2011-es tanév tavaszi szemeszterében teljes szemeszteres részképzésben vagy részképzős tanulmányúton vesz részt valamely magyarországi felsőoktatási intézményben.

Teljes szemeszteres részképzés esetében azon személyek pályázhatnak, akik:

u legalább 2 lezárt szemeszterrel rendelkeznek a részképzés megkezdésének időpontjában – e kitétel nem vonatkozik a mesterképzési ciklusban résztvevőkre

Részképzős tanulmányút esetében azon személyek pályázhatnak, akik

u legalább 2 lezárt szemeszterrel rendelkeznek a részképzés megkezdésének időpontjában – e kitétel nem vonatkozik a mesterképzési ciklusban résztvevőkre

A részképzésben résztvevők havi miniszteri ösztöndíja 40 460 Ft/hó.

Pályázni teljes szemeszteres részképzésre (5 hónap) és részképzős tanulmányútra (1-3 hónap) lehet. A részképzős tanulmányútra elnyert ösztöndíj 2011. február 15. és 2011. június 15. közt használható fel. Amennyiben valamely pályázó teljes szemeszteres részképzésre és tanulmányútra is benyújt pályázatot, ez esetben a pályázónak mindkét – az egyes pályázati kategóriákra vonatkozó – adatlapot be kell nyújtania!

A pályázatokat ebben az esetben 2010. november 22-től lehet benyújtani, beadásának és postai beérkezésének határideje: 2010. december 10., 16.00 óra. A pályázatokat postai úton (ajánlott küldeményként) vagy személyesen a Szövetség a Közös Célokért pozsonyi irodájába kell benyújtani (Nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava). Hiánypótlásra – a megfelelően kitöltött és aláírt adatlap kivételével – 2010. december 15., 12.00 óráig van lehetőség!

Pályázni mindkét esetben a Szövetség a Közös Célokért 11 irodájában és Diákhálózatnál 2010. november 15-től beszerezhető, és az Internetről (www.martonaron.hu ill. a www.szakc.sk és a www.diakhalozat.sk) is letölthető pályázati adatlapon lehet. A felhívás pontos szövege a feltételek ismertetésével ugyancsak itt érhető el.

További információ kérhető: a Szövetség a Közös Célokért pozsonyi irodájában: 815 57 Pozsony (Bratislava), Nám. 1. mája 10-12.

Tel.: +421-2-52637631, fax: + 421- 2-52637632

E-mail: [email protected] illetve a pályázatok szakmai felügyelőjétől, Rajkovics Pétertől: [email protected]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?