87 euróval több marad a nyugdíjasok zsebében

87 euróval több marad a nyugdíjasok zsebében

Az újévtől több pénzük lesz azoknak a nyugdíjasoknak, akik a járandóságukból valamilyen adósságot törlesztenek. Ennek oka egyrészt az év eleji nyugdíjemelés, másrészt változott az az alapösszeg, amihez a végrehajtó nem nyúlhat. „Egyeseknek csökkentik a havi levonást, másoknak ezentúl egyáltalán nem vonnak le semmit” – tájékoztatott a Szociális Biztosító.

Sajnos mindennapi élethelyzet, hogy valamilyen tartozást valamiért nem tudunk megfizetni, ezért a hitelező vagy a hatóság az adós bevételeinek a letiltását kezdeményezi. Ez alól a nyugdíjasok sem képeznek kivételt – ellenük is lehet végrehajtói eljárást indítani, az ő járandóságukat is le lehet tiltani. A nyugdíjletiltás de facto azt jelenti, hogy a végrehajtó hivatalos úton utasítja a jövedelmet biztosító szervet – ez esetben a Szociális Biztosítót –, hogy az adós nyugdíjából rendszeresen vonjon le bizonyos összeget, és azt utalja át a végrehajtónak, illetve a hitelezőnek.

218,06 helyett 305,28 euró

Ugyanakkor a nyugdíjas teljes nyugdíját nem lehet letiltani – fontos alapszabály: az adós részére meg kell hagyni egy minimális alap összeget, melyből biztosítani tudja a legfontosabb életfeltételeket. Ez a minimális összeg 2021. december 31-éig a mindenkori létminimumnak felelt meg, ami jelenleg 218,06 euró. Idén januártól azonban – ha nem elsőbbséget élvező kinnlevőségről van szó –, a végrehajtó a létminimum 140%-ának megfelelő tételhez – jelenleg 305,28 euróhoz nem nyúlhat.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy nyugdíjasnak van valamilyen adóssága, és a hatályos végrehajtói döntés értelmében járandóságából rendszeresen kell törlesztenie, ezentúl havonta legfeljebb csak annyit vonhatnak le, hogy a szeniornál kell maradnia 305,28 eurónak. Ha pedig vele együtt él egy másik személy, akit eltart, azért további 152,64 eurót (az érinthetetlen alap összeg 50 %-a) számítanak, ez esetben a végrehajtó legkevesebb 457,92 eurót (305,28 + 152,64) békén hagy.

Leállíthatják a levonást

Akinek a havi járandósága ennél kevesebb, nem lehet semmit levonni, a végrehajtást ideiglenesen leállítják. Ilyen esetben a további végrehajtás lehetőségét el kell bírálni, vagy a törlesztési részleteket át kell értékelni. „Januártól egyesektől vagy kevesebbet, vagy semmit sem vonnak majd le” – tájékoztatott a Szociális Biztosító. Az új összegekről vagy a levonások megszüntetéséről az érintetteket még ebben a hónapban írásban tájékoztattják.

Nem árt tudatosítani: az adósságtörlesztés ideiglenes leállítása nem azt jelenti, hogy megszűnt valakinek a tartozása. A jövőben, ha a nyugdíjas bevétele lehetővé teszi, majd ismét törlesztenie kell.

Elsőbbséget élvező tartozás

A minimális alap összeggel kapcsolatos intézkedés nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor a nyugdíjból végrehajtói ítélet alapján kiskorú gyermek tartásdíját vonják le. Ilyen esetben a kiskorú gyermek érdekei és törvényes jogai nagyobb védelmet élveznek, és azt részesítik előnyben, s a nyugdíjas zsebében mindössze legkevesebb 91,58 eurónak kell maradnia. Emelkedik viszont a nyugdíjas által eltartott személyre számított alap összeg, éspedig a korábbi 38,15-ről 76,32 euróra. Vagyis elsőbbséget élvező tartozások esetében az adósnál ezentúl legkevesebb 166,90 eurónak (91,58 + 76,32) kell maradnia.

Csehországban élők

Idén januártól még egy változás lépett érvénybe: azoknak a szenioroknak, akik a Szociális Biztosítótól kapnak járandóságot, de Csehországban élnek, ezentúl nem kell igazolást felmutatniuk arról, hogy még életben vannak. Az ügyfelekkel kapcsolatos adatokat a cseh és a szlovák szakhatóság elektronikusan fogja egymásnak továbbítani. A változásról az érintetteket írásban tájékoztatják. Az ügyintézés egyszerűsödik azok számára is, akik Szlovákiában élnek, de Csehországból folyósítanak nekik nyugdíjat. Nekik mostantól elég lesz évente egyszer igazolást felmutatniuk arról, hogy még élnek. Tavaly december végéig ezt minden negyedévben meg kellett tenniük, illetve minden alkalommal, amikor igényelték a juttatás kifizetését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?