Van, ahol a fél osztály hiányzik, de nem covidosok

beteg gyerekek az iskolában
Győr |

Valamiért idén elhúzódik a tanévkezdéssel együtt járó vírusos betegség a gyerekeknél. Az egyik osztályból öten hiányoznak, a másikból az osztály fele ül a padokban. Persze ebben szerepet játszik, hogy kisebb légúti tünetekkel is szigorúan otthon kell maradni, a többség - mondja egy győri gyermekorvos a Győri Új Szónak - náthás, köhögős tüneteket mutat. Ez legtöbbször nem Covid, s még nem is az influenza. 

Az osztálytermek helyenként panganak, a gyermekorvosi várótermek viszont mindennap csordultig telnek, most nagyon bedurrant a fertőzéses betegség. Dr. Lőrinczy Katalin gyermekorvos a Győri Új Szónak elmondta: ez még nem az influenza, s legtöbbször nem is a Covid. 

A Covid is kezd megjelenni, de mi inkább úgy találkozunk vele, hogy a felnőtt családtagtól indul el, vagyis a szülőnek tünetei is vannak, és ilyenkor rendszerint már a gyermek tesztje is pozitív. De ahol a betegség a gyerektől indult el, vagyis a közösségből származik, legtöbbször nincs szó Covidról. Mi is el tudjuk végezni a gyorstesztet, a pozitívok aránya tíz százalék alatt lehet - teszi hozzá.  

„A többség a tanévkezdéssel együtt járó vírusos megbetegség tüneteivel jön hozzánk, s valamiért ez idén elhúzódik. Okozhatja ezt ilyenkor akár az adenovírus, akár a rhinovírus, akár az RSV-vírus. Nátha, köhögés a jellemző, néha egészen mélyről jövő, akár hányást eredményező, hörghurutos köhögés gyötri a gyermeket, van, akit asztmatikus fulladás, sípoló légzés. Előfordul hőemelkedés és láz is, ez általában vizes jellegű orrfolyással társul” - mondja az orvos. 

Vírusosan indul a betegség, de sokszor felülfertőződik, Lőrinczy doktornőnél az elmúlt egy hónapban hat kisgyereknél mutatott a röntgen a tüdőgyulladást, két pici gyerek kórházba is került miatta. Többeket pedig a középfülgyulladás döntött le. 

Dr. Lőrinczy Katalin hozzátette: e-mailes előjegyzés szerint rendelnek, s eleve azokat hívják be, akik akár a régebb óra tartó lázra, fülfájásra, ugató köhögésre panaszkodnak, akiknek pedig hőemelkedésük van és kicsit folyik az orruk, emiatt nem mehetnek közösségbe, azokat tanáccsal látják el és igazolást írnak nekik. Csak akkor hívják be őket, ha rosszabbodik a helyzet.  

beteg gyerekek a suliban
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?