Szlovák kocsikkal hozták a hamis sportcipőt, cigit és parfümöt (VIDEÓ+GALÉRIA)

vv

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai némileg rontották a szlovák-magyar barátságot a héten. Vagy inkább javították? Merthogy három olyan esetben is törvénysértésre bukkantak Magyarországon, ahol volt szlovák szál.

Rosszban sántikált a hamis cipőkkel

A pénzügyőrök Rajkánál ellenőriztek egy Magyarországról Szlovákiába tartó kisteherautót, aminek rakterében hatszáz New Balance márkajelzésű sportcipőt találtak. Ránézésre is hamis volt az összes. A NAV munkatársai a több mint tizenegymillió forint értékű cipőt lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt eljárást indítottak.

Erős dohányos lehetett a sofőr

Az ország túlsó felében, Nyíregyházán ellenőrizet a NAV-osok egy szlovák mikrobuszt. A sofőr gyanúsan viselkedett, ezért átvizsgálták a járművet. A raktérben lévő autógumik mögött fekete nejlonba csomagolt dobozokban mintegy 73 ezer doboz adózatlan cigarettára bukkantak. A pénzügyőrök a csaknem 100 millió forintot érő cigit és a kisbuszt is lefoglalták, a sofőr ellen pedig feljelentést tettek.

Galéria

Parfüm széles választékban

A pénzügyőrök az M1-es autópálya komáromi szakaszán egy Budapestről érkező szlovák autót is ellenőriztek. A kocsi átvizsgálásakor több mint 200 üveg, különféle márkajelzésű (Giorgio Armani, Chanel, Hugo Boss, Versace, Gucci, Lacoste) parfümöt találtak. Az előzetes szakértői vélemény szerint az illatszerek hamisítványok, noha a csomagolásuk megtévesztésig hasonló az eredetiekhez. A NAV munkatársai a mintegy hétmillió forint értékű parfümöt lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak. Itt érdemes megjegyezni, hogy a hamisított termékek kiszűrése a piacról azért is fontos, mert azok nemcsak a gazdasági szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve is egészségügyi kockázatot jelentenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?