Győr

Szándékos két gázolás? Tanúkkal tisztáznák az ámokfutást

Mennyire volt szándékos, tudatos: ezt próbálják most tisztázni a nyomozók a jánossomorjai és mosonmagyaróvári kerékpáros gázolás ügyében, melyet egy bedrogozott szlovák férfi követett el két hete, s amelyben egy 20 éves lány életét veszítette, egy 49 éves férfi pedig azóta is válságos állapotban fekszik a győri kórházban. Tanúkat várnak, akik látták a több órán keresztül tartó ámokfutást az utakon.
Győri Új Szó

2021. október 18. 12:30

Szándékos két gázolás? Tanúkkal tisztáznák az ámokfutást
Ki látta? – A gázoló Mercedes mozgásáról gyűjtenek adatokat a rendőrök, tanúk jelentkezését várják. (Fotó: jtv.hu)

Segítségnyújtás elmulasztása és halálos közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a letartóztatott szlovák férfi ellen.

Napokkal korábban szabadult a jánossomorjai szlovák gázoló

2021. október 7. 13:30

Napokkal korábban szabadult a jánossomorjai szlovák gázoló

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a balesettel kapcsolatban keresi azoknak a tanúknak a jelentkezését, akik október 4-én 3 óra 30 perc és 4 óra 30 perc között Jánossomorján közlekedtek. Különösen az alábbi járművek vezetőinek a jelentkezését várják: sötét színű, terepjáró jellegű személygépkocsi, szürke színű Opel kombi, piros színű VW Polo vagy Golf.

Várják azon gépjárművezetők jelentkezését is, akik október 4-én 2 óra és 7 óra között a szlovák rendszámú fekete Mercedes személygépkocsit közlekedni láttak Mosonmagyaróváron. Bejelentés tehető munkaidőben az 520-000/82-75, illetve 81-41 telefonszámra, munkaidőn kívül a 112-es segélyhívó telefonszámra.

Időközben eltemették a gázoló jánossomorjai áldozatát. A már háromszor büntetett férfi szeptember végén szabadult a börtönből – s akinek szervezetében négyféle drogot mutatott ki a gyorsteszt – a bírósági döntés értelmében letartóztatásban marad, mert fennáll a szökés veszélye, hisz se lakóhelye, se munkahelye nincs Magyarországon.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
korm

A kormányban már alig, de a polgármesterekben még bízunk

bevásárlás

Az idei karácsony lenullázhatja a számlánkat

A 2. pillérből is intézhető özvegyi és árvasági nyugdíj

A 2. pillérből is intézhető özvegyi és árvasági nyugdíj

Megérkezett az első hó, így fest a téli Dunaszerdahely

Megérkezett az első hó, nézze, hogy fest a téli Dunaszerdahely

Kassa

A kijárási tilalom ellenére nagyobb a kassaiak mozgástere

gdffd

A patológus megkérdezte az elhunytak családtagjait, miért nem oltakoztak: Hatféle választ kapott!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.