Ezrek mentek el a magyar egészségügyből - és még tömegekkel számolnak

kórházi szakdolgozók

A KSH legfrissebb jelentése szerint 17 ezer dolgozó hagyta el az egészségügyet az elmúlt egy év alatt Magyarországon. 

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke ATV Start című műsorban magát a számot nem erősítette meg, de azt igen, hogy az elmúlt hónapokban nyilvánvalóan látszik a fogyás. Balogh Zoltán beszélt arról, hogy a felmondási tilalom mellett többen mennek nyugdíjba, s azt már korábban is észlelte a kamara, hogy a 2020-2025 közötti időszakban hatalmas tömegek fognak nyugállományba vonulni.  

A tapasztalt szakdolgozóknak körülbelül a 15-20 százaléka, ennek a folyamatnak pedig még csak a felénél vannak. Van egy belső átcsoportosulás is, főleg magánszolgáltatókhoz vagy más ágazatokba vándorol a munkaerő. 

A magyar ápolói-orvoslétszám arány még rosszabbá vált a járványhelyzet miatt, a háttérszolgáltatásokat biztosító osztályok miatt azonban jobban aggódik a kamaraelnök, mivel szerinte vannak olyan ellátásformák, ahol tragikussá vált a helyzet. Ilyen például az otthoni szakápolás, az alapellátás, vagy a krónikus betegellátás. 

Az intenzív ellátás körülményei között minden eszköz rendelkezésre áll, a betegek azok, akik sokkal betegebbek, összetett problémákkal jelentkeznek, magasabb a krónikus betegek száma is. Azért is növekszik a halálozási ráta Magyarországon, mivel nagyon sok krónikus betegcsoportnak az ellátása gondot okoz, hiányt szenvedett az elmúlt pár év során, a szakdolgozóknak pedig nagyon nagy szerepe lehetett volna, ha vannak. (Forrás: Weborvos) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?