A feltételezett gyilkosa már megvan, őt mégis eltűntként keresik

A feltételezett gyilkosa már megvan, őt mégis eltűntként keresik

Javában zajlik a Mácsik Zoltán megölésével vádolt É. Imre győri építési vállalkozó büntetőpere a Győri Törvényszéken, a rendőrség honlapján azonban még mindig keresik a mosonmagyaróvári villanyszerelőt – eltűntként. Ha a nyomozók és a vádhatóság szerint megölték a férfit, akkor mi szükség van erre, milyen jogszabály írja ezt elő? Megtudtuk a választ.

„Felismeri? Tegyen bejelentést!” – ezt kérik a police.hu oldalán Mácsik Zoltán portréja felett. A villanyszerelő 2018. március 31-én tűnt el, s ügyében viszonylag gyorsan nem is közigazgatási eljárásban, hanem büntetőügyben nyomoztak a rendőrök. Képbe került ugyanis É. Imre építési vállalkozó, akit azzal vádol az ügyészség, hogy tőrbe csalta és megölte a neki dolgozó villanyszerelőt, majd annak holttestét eltűntette - azért, hogy a mintegy 10 ezer eurós tartozást ne kelljen kifizetnie. A vád szerint néhány évvel korábban ugyanezt tette Orlik Vilmossal is, így tehát kettős emberölés miatt áll most a bíróság előtt É. Imre. A férfi tagadja ezt, most a tanúkihallgatásoknál tartanak.

Meghallgatták Mácsik Zoltán feleségét is, megrázó mondataiból idézünk: „Amikor aznap felkeltünk a lányommal, hívtuk, de mindkét telefonja kisípolt. Tudtuk, éreztük, hogy baj van, mert ilyet soha nem csinált. A kutyánkkal az előző nap állatorvoshoz futkostunk, őt is biztosan érdekelte volna, hogy mi van vele. Hívtuk, közben ebédet vittünk neki is, hazamentünk, semmi. Hívtunk mindenkit, aki eszünkbe jutott, hogy tud-e valamit Zoliról. Próbáltuk É. Imrét is hívni, de nem vette fel a telefonját. Délután sms-t írtam neki, odaírtam a nevemet, hogy ki vagyok. Ismét semmi. Még egyszer írtam, hogy megyek a rendőrségre, ha nem hív vissza. Mert tudtuk, hogy Zoli vele találkozott, hogy hozzá indult el reggel hatra. A rendőrség előtt egy újabb telefonhívást kaptam. Egy ismerősünk azt mondta, egy nevet írjak fel, mert fontos lehet: O. Vilmosét. Amikor bevitték a rendőrségre, s azt mondta, hogy két hete nem találkozott Zolival, mi sokkot kaptunk, s ekkor már tudtuk: valami szörnyűség történt.”

01

A vád tehát ismert, s úgy tűnik, mostanra a sértett családja is belátta, hogy a csodában nincs miért reménykedni: „Azt terveztük Zolival, hogy együtt öregszünk majd meg. De nemhogy nem tudunk megöregedni, még a síromon is csak az én nevem lesz”, mondta szintén a feleség a bíróságon.

Ennek fényében valóban jogos a kérdés, hogy meddig és miért keresi még a rendőrség? Dr. Máté Kinga bírósági szóvivő adta meg a választ az Új Szó számára: „Az ide tartozó ptk-passzus szerint öt évet követően lehet kérelmezni a halottá nyilvánítást - ha ennyi idő után sincs életre utaló adat. Ebben az esetben még nem telt el az öt év. A kérelmező közeli hozzátartozó lehet, illetve a gyámhatóság, vagy olyan egyéb személy, akinek ehhez érdeke fűződik.”

A határidő 2023. március 31-én jár le. A büntetőper, a bizonyítási eljárás (hisz a holttestek egyike sem került eddig elő) hosszúra nyúlhat, egyáltalán nem biztos, hogy addig ítélet születik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?