Zuhant az orosz import

Pozsony |

<p>Az Oroszországba irányuló szlovák kivitel az elmúlt egy évben 34,1 százalékkal esett vissza, az onnan származó behozatal pedig 40,1 százalékkal zsugorodott &ndash; derül ki a statisztikai hivatal tegnap közzétett jelentéséből.&nbsp;</p>

Ez ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az Egyesült Államokból az idei év első négy hónapjában csaknem 29 százalékkal több árut hoztak be Szlovákiába, mint egy évvel korábban. Míg tavaly az Egyesült Államokból származó behozatal a teljes import 1,1 százalékát tette ki, idén ez 1,3 százalékra nőtt. Oroszország esetében ugyanez 8,2-ről 5,9 százalékra esett vissza. Oroszország részesedése Szlovákia teljes exportján ráadásul 3,2-ről csaknem 2 százalékra zsugorodott. A szankcióháború okozta károk azonban nem csupán Szlovákiát sújtják. Magyarország Oroszországba irányuló kivitele tavaly 12,5 százalékkal csökkent, míg az idei év első negyedévében a visszaesés gyorsult, 30 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2014 első negyedévében. Ugyanezen időszak alatt az import értéke is 11 százalékot meghaladó mértékben esett vissza. „A kérdés ma már nem az, hogy mekkorát veszít az EU az orosz embargón, hanem hogy mekkora és milyen tartós lesz a további piacvesztés mértéke” – nyilatkozta a napi.hu hírportálnak Fülöp Zsolt, a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének elnöke. Szerinte az orosz piac sok területéről teljesen kiszorulhatnak az EU-s cégek, az ország sok termékből ugyanis – főleg a mezőgazdaság területén – önellátóvá válik, vagy más irányból importál. A kereskedelmi útvonalak is markánsan átrendeződnek: rohamléptekben épülnek ki új útvonalak Kína, a Távol-Kelet más országai és Oroszország között. A közlekedési folyosók átrendeződése Európán belül is jól látható: a kialakult orosz–ukrán ellentétek miatt erősödött a Moszkva–Breszt–Berlin vonal, és nagyot gyengült az Ukrajnán keresztül Európába tartó áruszállítási folyosók forgalma. Ez utóbbinak is elsősorban Szlovákia és Magyarország látja kárát. (TASR, vlv)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?