Ukrajna fogadja az orosz gázt

Moszkva |

<p>Az ukrán csővezetéket működtető társaság "normális tranzitüzemelésre" állt át - jelentette a Gazprom vezérigazgatója az orosz államfőnek. Közel két hetes szünet után kedden reggel újraindult az Európába irányuló orosz földgázszállítás, amit az Európai Unió szakemberei ellenőriznek - közölte Borisz Szapozsnyikov, a Gazprom szóvivője. Mint mondta, a gázfolyam közép-európai idő szerint 8.30 körül újraindult.</p>

Az orosz Gazprom kedden reggel, moszkvai idő szerint 10 órakor (közép-európai idő szerint 8 órakor) megküldte a napi megrendelést az ukrán Naftogaznak - közölte az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség az ukrán kormány forrásaira hivatkozva. Alekszej Miller Gazprom-vezérigazgató pedig azt közölte Moszkvában, hogy erre az időpontra az ukrán fél megfelelő állapotba hozta a rendszert.
     A megrendelő azt rögzíti minden nap, hogy a nap folyamán milyen mennyiségű gázt mely irányokba kell továbbítani. 
    Miller Dmitrij Medvegyev orosz elnöknek jelentett, s az elnök kérdésére, hogy minden jogi és műszaki akadályt sikerült-e elhárítani az Európába szóló orosz gázexport útjából, Miller leszögezte, hogy a tranzit helyreállításának immár semmiféle akadálya nincs. 
    Miller azt is közölte Medvegyevvel, hogy a Gazprom ezer köbméterenként 360 dollárért szállítja a gázt Ukrajnának, ez jön ki, ha az európai piaci átlagárból levonják a megállapodásban foglalt 20 százaléknyi kedvezményt, amelyet az indokol, hogy a tranzit ára változatlan marad év végéig. (Timosenko hétfőn este azt mondta, az árat még számolják, de mindenképpen 250 dollár alatt lesz.)
    Az orosz monopólium ezzel teljesítette ígéretét, amelyet az Ukrajna gázellátásáról szóló kétoldalú megállapodás hétfő esti aláírása után tett, de már éjszaka megkezdte a gáz szivattyúzását az ukrajnai vezetékrendszerbe.
    Ugyancsak moszkvai idő szerint 10 órakor megkapta a szükséges utasításokat a Szudzsa szivattyúállomás is. Az ottani illetékesek tájékoztatása szerint a csapok orosz oldalon történő megnyitása után a gáz mintegy másfél óra alatt ér el ukrán területre.
    "Amennyiben a vezetékrendszerben van gáz és megvan a szükséges nyomás, akkor a vezetékek keleti végén beérkező gáz gyakorlatilag azonnal eljut az európai megrendelőkhöz. Amennyiben azonban nincs a rendszerben gáz, a feltöltése mintegy 24 órát vesz igénybe, mivel a gáz óránként 30-40 kilométeres sebességgel halad" - mondták el a tudósítónak a helyi illetékesek.
    A Gazprom és az ukrán Naftogaz hétfőn este írt alá 10 évre szóló szerződést Ukrajna Oroszországból érkező gázzal való ellátásáról, továbbá a tranzitról, miután előzőleg Ukrajna a január 7-én leállított európai gázszállítások felújításának feltételéül a kétoldalú szerződés megkötését szabta.
    Kedden az orosz lapok egyébként beszámoltak arról: noha Julija Timosenko és Vlagyimir Putyin ukrán, illetve orosz kormányfő szombaton éjszaka megállapodásra jutott, s mindenki arra számított, hogy hétfőn már csak alá kell írni a dokumentumokat, Timosenko hétfőn Viktor Juscsenko elnök újabb követeléseivel érkezett vissza Moszkvába és újabb többórás tárgyalás során sikerült Putyinnal újabb részleteket kialkudnia. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?