Újabb madárinfluenza megbetegedések Magyarországon

Budapest |

<div>Újabb madárinfluenza megbetegedéseket találtak három magyarországi településen, a Bács-Kiskun megyei Bugacon, Kisszálláson, és Kelebián.</div>

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása alapján ezzel ötre emelkedett az érintett magyarországi települések száma, korábban egy tótkomlósi pulykaállományban és egy kiskunmajsai kacsatartó telepen jelent meg a betegség. Németországban és Ausztriában is megjelent baromfiállományokban a madárinfluenza, pénteken német és osztrák baromfitartó gazdaságok H5 típusú madárinfluenza-fertőzöttségét állapították meg.A Nébih korábbi közleménye szerint a német–svájci–osztrák határ közelében lévő Boden-tó mellett két osztrák gazdaság állatállományát kell felszámolni. Szintén a madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy pulykatelepen a németországi Schleswig-Holstein tartományban, Lübeck-Travemünde térségében.Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza mintegy két hónapja bukkant fel, a fertőzésveszély 2017 tavaszáig fennáll az Európai Unió területén. A récefélék vándorlási útvonala mentén található összes ország érintett. Ez a negyedik bizonyított, kontinenseket átszelő fertőzési hullám 2005 óta. A vírus miatt már több Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az exportot az érintett magyarországi megyéből vagy Magyarországról, köztük Kanada, Szerbia, a Dél-Afrikai Köztársaság, Izrael, Japán, Hong-Kong és Szingapúr. A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?