<p>A szlovákiai alkalmazottakra idén is nehéz év vár, hiszen a magas munkanélküliség és a növekvő adóterhek miatt többségük továbbra sem számíthat jelentősebb fizetésemelésre. Az egyes régiók, foglalkozási körök és korcsoportok között ráadásul ma is hatalmas bérszakadék tátong, és javulásra az elkövetkező időszakban sem számíthatunk.</p>
Tovább mélyül a szlovák bérszakadék
Pozsony |
A Platy.sk portál elemzése szerint a bruttó havi átlagbér Szlovákiában tavaly elérte a 851 eurót, vagyis 3,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az árak azonban ennél gyorsabb ütemben emelkedtek, az inflációt is figyelembe vevő reálbérek így csaknem fél százalékkal estek vissza. A fent jelzett 851 eurós átlagbér ráadásul a többség számára csupán elérhetetlen álomnak számít, hiszen a felmérések szerint az emberek több mint fele 688 eurónál kisebb bruttó bérrel kénytelen beérni.
A gazdasági válságot az alacsonyabb képzettségű, egyébként is alacsony bérekkel rendelkező alkalmazottak sínylették meg a leginkább, a segédmunkások bruttó átlagfizetése ugyanis tavaly alig egy százalékkal nőtt, továbbra is mélyen 500 euró alatt maradva. A csúcsmenedzserek bére ugyanakkor 4%-kal emelkedett, meghaladva a 2500 eurót. A vezérigazgatók például átlagosan 4430 eurót vihettek haza. Nem javult a helyzet regionális szempontból sem. A legnagyobb különbségek továbbra is Pozsony és az ország többi része között tapasztalhatók, a főváros és a vidék között ráadásul egyre nagyobb a szakadék. A bérek ugyanis tavaly Pozsonyban nőttek a leggyorsabban, több mint 4 százalékkal, míg például Nyitra megyében ez alig érte el a 2 százalékot. Így nem csoda, hogy míg Pozsony megyében 1138 euró volt a havi átlagbér, Eperjes megyében csak 742 euró. „A fővárosban nem egy esetben akár a harmadával jobban fizetik a hasonló munkakörben dolgozó alkalmazottakat, mint az ország többi részén” – nyilatkozta Miroslav Dravecký, a Platy.sk projektmenedzsere. Míg a fővárosban az emberek mintegy 5 százaléka 2450 eurónál többet keres, az ország többi részén az ilyen fizetések aránya elenyésző. Jelentős különbségek vannak az életkor szempontjából is. A Platy.sk felmérése szerint a legjobban kereső korcsoportnak a 30-as éveikben járók számítanak, akiknek a havi bruttó átlagbére meghaladja a 900 eurót, míg a 24 év alatti korcsoportban ez 600 euró körül mozog. „Ennek az oka, hogy ebben a korcsoportban van a legkevesebb főiskolai végzettségű, szakmai gyakorlattal még nem rendelkező munkavállaló” – mondta el Dravecký. Az alkalmazottak idén sem számíthatnak sok jóra. A munkanélküliség újabbnál újabb csúcsokat döntöget, a cégekre pedig egyre nagyobb adóterhek hárulnak, ezek így idén is leginkább a béreken takarékoskodnak majd. „Nem számíthatunk még arra sem, hogy az átlagos béremelkedés eléri legalább az infláció mértékét” – vallja Dravecký. Az emberek többsége emiatt idén még kevesebbet engedhet meg magának a fizetéséből. (mi, SITA)Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 11.24.
Karácsonyi prémiumot kapnak egyes alkalmazottak
2024. 11.16.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.