Tovább csökkenhetnek az idegenforgalmi bevételek Görögországban

Athén |

<p>Görögországban az idén tovább csökkenhetnek az idegenforgalmi bevételek a tavalyi visszaesés után, mert a sorozatos sztrájkok, halálos áldozatokat is követelő utcai összecsapások, állandó tüntetések elrettentették a külföldieket - jelentette ki pénteken Jorgosz Nikitiadisz idegenforgalmi miniszterhelyettes.</p>

Az ország 240 milliárd eurót kitevő GDP-jének nagyjából 20 százalékát adó szektor bevételei az idén 7-8 százalékkal csökkenhetnek, miután tavaly - a válság miatt - már amúgy is 10 százalékkal estek. Ez még mélyebbre taszíthatja az országot a válságba, és meghiúsíthatja azokat a reményeket, hogy a gazdaság fellendülésével Görögország ki tud kecmeregni az adósságcsapdából.

Bár a szállodák mérsékelték áraikat, folyamatosan csökken Görögország két legfontosabb piacáról, Nagy-Britanniából és Németországból érkezők száma. De halódik a belföldi turizmus is a megszorító intézkedések miatt.

A görög gazdaság az eddigi számítások szerint az idén 4 százalékkal zsugorodik, de az idegenforgalom gyenge szereplése miatt akár még ennél nagyobb is lehet a visszaesés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?