Talán még emelhető a vételár

Pozsony. Bár a Szlovák Gázművek 49 százalékára tett ajánlatot számos párt bírálja, a nemzetközi konzorcium beterjesztése szakmai szempontból kifogástalan – szögezte le tegnap az illetékes szakbizottság.

A Gaz de France, a Ruhrgas és a Gazprom alkotta francia–német–orosz konzorciumnak a Szlovák Gázművek 49 százalékára tett ajánlata mind technikai, mind formális téren megfelel a kormány által elfogadott privatizáció követelményeinek – állapította meg tegnap a Mária Machová privatizációs miniszter mellett működő szakbizottság. A bizottság egyben megbízta a Credit Suisse First Boston (CSFB) privatizációs tanácsadót, hogy a potenciális befektetővel tovább folytassa a tranzakcióhoz szükséges dokumentumok egyes részleteinek megvitatását. E tanácskozás részleteit a szakbizottság pénteken tekinti át. Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettes, mint a stratégiai fontosságú cég magánosítását koordináló bizottság elnöke még hétfőn közölte: a CSFB-t felkérte arra, hogy a konzorciummal tárgyaljon az esetleg némileg magasabb ár elérése érdekében. Bennfentesek szerint a kínált ár 3 milliárd dollár alatt van, de nem sokkal. Egyes hírek szerint a 2,7 milliárd dolláros vételárat Ivan Mikloš elfogadhatónak tartja. A pénzpiac tegnap rossz néven vette a gázművek körüli bizonytalanságot: a korona a reggeli 41,750/800 korona/euró szintről délután 41,960/42,000 korona/euró szintre csökkent, azaz 20 fillérrel gyengült. Az SPP a Gazprom után a második legnagyobb gázipari cég Európában. Stratégiai jelentősége miatt 51 százalékát állami tulajdonban tartják, a jövendő kisebbségi tulajdonos azonban a vezetésben többséget birtokolna. Az állam csak akkor élne vétójogával, ha valamilyen döntés a nemzeti érdeket sértené. A cég a fő gáztovábbító Oroszország és Nyugat-Európa között – a Nyugat-Európába exportált összes orosz földgáz 70%-át szállítja –, és egyben Szlovákia legnagyobb értékű vállalata. Az SPP évente 90 milliárd köbméter orosz gázt továbbít nyugatra. A cég 1,3 millió hazai fogyasztót szolgál ki. Az SPP értékesítési igazgatója, Dušan Randuška kedden úgy nyilatkozott, hogy a szlovák gázpiac liberalizálása előtt emelni kell az árakat. Szlovákiában július elsején kezdik felszabadítani a piacot, először a legnagyobb fogyasztók számára. A kormány menetrendje szerint az SPP gázeladásai 2004. januárra érik el a nullszaldót – mondta a vállalati vezető. Úgy vélte, a mostani privatizáció segíteni fog a cég stabilizálásában. A stratégiai befektetőnek szavatolnia kell, hogy az SPP a liberalizált hazai piacon is megőrizze pozícióját, habár nem zárható ki, hogy egyes fogyasztók külföldi ellátót választanak - hangsúlyozta. Miközben a Gazpromnál az új Jamal csővezetéket tervezik, az SPP-nek meg kell győznie az orosz gázipari vállalatot, hogy a vezeték szlovák szakaszának megerősítése mind gazdaságilag, mind stratégiailag hasznos – mondta Randuška. (só, t, ú)

A gázművek kiterjedt holdudvara

Pozsony. A gázművek leendő új tulajdonosa a stratégiai fontosságú cég kisebbségi tulajdonhányada mellett további 25 cégben szerez részesedést, mégpedig összesen 4,664 milliárd korona értékben. Ezek közül 16 cég nominális értéke 4,015 milliárd koronára rúg, ám valójában ezek többet érnek a könyv szerinti értéknél. Többek között olyan ígéretes vállalatokról van szó, mint a Nafta Gbely, az Energotel és a Pozagas, emellett a csehországi érdekeltségek sem mellékesek (SPP Bohemia, Északmorva és Keletcsehországi Gázművek). (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?