Szlovákia gazdasága a feje tetejéről a talpára állt

A térségünkben 1989 végén bekövetkezett rendszerváltás történelmileg példátlan tett volt, hiszen senkinek sem volt kidolgozott forgatókönyve arról, miként kell a tervutasításos, főleg a nehéziparra támaszkodó, a piaci viszonyoknak fittyet hányó, egyetlen domináns párt által uralt szocialista rendszert egyidejűleg demokratikussá és piacgazdaságon alapulóvá tenni. Az elmúlt 25 év arra tanúság, hogy különböző útkeresésekkel – az időleges zsákutcákat is beleszámítva – régiónknak sikerült megoldani a hatalmas feladatot, miközben érdemi anyagi segítségre csak az ezredforduló után számíthatott. A demokrácia hozadékát nem lehet pénzben mérni, hiszen ki mondaná meg, mennyit ér a szabad utazás és véleménynyilvánítás joga, a vállalkozások lehetősége, és összességében az a tény, hogy újra bekerültünk a világgazdaság vérkeringésébe. Megszépít a múló időAmikor egy-egy időszak mérlegvonására kerül sor, az emberek döntően abból indulnak ki, vajon a korábbi időszakhoz képest jobban élnek-e vagy sem. Az évforduló kapcsán sorra napvilágot látó felmérésekből az derül ki, hogy bizony elég vegyes a kép: a lakosság a rendszerváltás hozadékát ugyan nem kérdőjelezi meg, ám meglehetősen sokan vannak azok, akik szerint 25 évvel ezelőtt jobban éltek: alacsonyak voltak az árak, nagyobb volt a biztonságérzetük, mint napjainkban. Ebben van némi igazság, de: nem szabad szem elől téveszteni, hogy az eltelt 25 év megszépíti az emlékeket, csak a szépre emlékezünk, miközben például a szegényes kínálatú üzletek konzervhegyeire már nem gondolunk. Akkoriban az árak valóban alacsonyabbak voltak (sokszor az állami dotáció miatt, amit szintén a polgárok zsebéből álltak), ám a bérek is, főleg nyugati egybevetésben. Egy gyors példa: az 1980-as évek végén az átlagkereset 3100 korona körül mozgott, ami az akkori nyugatnémet márkára átszámolva – persze feketepiaci, azaz reális árfolyamon – csupán 260-270 márkának felelt meg, miközben a németek átlagkeresete valamivel 3000 márka felett volt. Napjainkban mindkét országban euró van, így könynyebb az egybevetés: nálunk az idei második negyedév végén 850 euróra kúszott fel az átlagbér, a németek pedig 3600 eurónál tartanak. Persze, a különbség még mindig bő négyszeres, ám az 1980-as évek végén 11-szeres volt! Ami pedig a biztonságérzetet illeti, e téren valóban nem túl fényes a mai helyzet: sajnos, a munkanélküliek aránya már 1991-ben 10% fölé ugrott, az ezredforduló környékén már a 19%-ot ostromolta, és jelenleg lassan süllyed vissza a 13%-os szintre. Ez továbbra is rendkívül magas érték, különösen, ha egybevetjük a szocializmus idején mért teljes foglalkoztatottsággal – igaz, ezt sok esetben csak mondvacsinált munkahelyekkel, „vattaemberekkel”, raktárra termelő gyárak működtetésével érték el. Mielőtt néhányan megkönynyeznék a szocializmus langymelegét, időben szólunk: a 80- as évekre a szocializmus lendülete a gazdaság terén teljességgel kifulladt, a KGST országai vagy stagnáltak, vagy fülig eladósodtak az életszínvonal tartása érdekében, vagy szemlátomást hanyatlottak (lásd Lengyelország és Románia példáját). Arról nem is szólva, hogy megállíthatatlanul leszakadtunk a fejlett Nyugattól, az akkori technológiai színvonal közötti szakadék felvillantása terén elég egybevetni a kelet-német Trabantot a nyugat-német Mercedesszel... S ha esetleg mai példa kellene, akkor a kommunista Észak-Korea remeteállamának munkatáborait vessük egybe Dél-Korea világhódító Samsung okostelefonjaival... Zuhanás után száguldásEzek után dióhéjban lássuk, milyen utat járt be Szlovákia az eltelt 25 évben a gazdaság és a bérek terén! A politikai fordulatot követően széthullott a szocialista „világpiac”, azaz a KGST, és csupán azt tudtuk külföldön eladni, ami megütötte a nyugati mércét. Emellett bezártak a hatalmas hadiipari gyárak, az energiafaló nehézipart szintén karcsúsítani kellett, így nem véletlen, hogy Szlovákia gazdasága 1990 és 1992 között alaposan visszaesett. A vizsgált időszakban a gazdasági lépésváltás következtében Szlovákia hazai összterméke (GDP) 27%-ot(!) zuhant, azaz bő negyedével zsugorodott, ami egészen elképesztő visszaesésnek számít békeidőben. Hogy legyen mihez viszonyítanunk, vegyük példaként a sztrájkokkal teli mai Görögországot, ahol 2008 és 2013 között mintegy 20%-os hanyatlást mértek. A korábban tékozló pénzpolitikát folytató görögök nem kevesebb, mint 240 milliárd euró hitelt kaptak a nemzetközi szervezetektől a baj átvészelésére. Mi a kilencvenes évek elején legfeljebb nyugati tanácsadókat kaptunk, meg néhány tízmillió dollár segítséget, mégis kilábaltunk a gödörből, olyannyira, hogy 1996-ban a gazdaság teljesítménye újra behozta az 1989-es szintet. A rendszerváltást nehezítette a szövetségi Csehszlovákia 1993-as kettéválása, továbbá Vladimír Mečiar országlásának négy éve (1994 és 1998 között). Bár Szlovákia ebben az időszakban is fejlődött, azonban kikerültünk a nyugati fősodorból, nem vettek be a NATO-ba, nem kezdődtek meg a tárgyalások az európai uniós felvételünkről, ehelyett az ún. nemzeti vállalkozói réteg megteremtése élvezett prioritást. A „nemzeti vállalkozók” jó része teljességgel alkalmatlannak bizonyult, egyedül a saját zsebének megtömésére volt képes. A fordulat az 1998-as választások után következett be, amikor Mikuláš Dzurinda nagykoalíciós kormánya nekilátott a romok eltakarításának és viszszavezetett minket a nyugati közösségbe. Azért egyszer még nagyot zökkent a szekér, amikor az ezredforduló tájékán a végletekig kifosztott hazai bankjainkat több mint 100 milliárd korona ráfordítás árán fel kellett tőkésíteni, emellett beomlottak az irreális kamattal csábító nem banki szolgáltatók (BMG Horizont és a többiek). A kiugrás, a tényleges felemelkedés 2004-től datálható, egyrészt európai uniós tagságunk elnyerése, másrészt a gyökeres (egykulcsos) adóreform bevezetése eredményeként. Összegezve az azóta megtett utat, 2000 és 2010 között az Európai Unió leggyorsabban fejlődő államává váltunk, ma már Szlovákia gazdasága az 1989-es szint 190%-án teljesít, termékeink versenyképesek, 25 év alatt termelékenységünk megtízszereződött, az egy főre jutó teljesítmény alapján 2007-ben lehagytuk Magyarországot, végezetül a teljesítmény terén alig 50%-ról az uniós átlag 76%-ára tornáztuk fel magunkat. A volt szocialista országok közül csupán a mindig is fejlettebb Szlovénia és Csehország áll előttünk, egyre kisebb előnnyel. Minden drágább? Nem.Ez mind szép, na de még mindig alacsony a keresetünk, az árak meg elszabadultak, mondhatnák egynéhányan. Az árak valójában 1991-ben szabadultak el, amikor az állami dotációk javát megszüntették, néhány hónap leforgása alatt több mint 60%-ra szökkent fel az infláció, ami ma már – főleg az idei inflációmentes évben – elképesztő volna. Ám ezt a traumát, úgy látszik, máig sokan nem heverték ki, főleg azért nem, mert a bérek hosszú évekig csak a fogyasztói árak mögött kullogtak. Az UniCredit Bank friss összegzése szerint 1989 és 2013 között az árak összességében a 7,5-szörösükre nőttek, a bérek pedig a 8-szorosukra emelkedtek. A különbség nem jelentős, főleg ha tudatosítjuk: a reálkeresetek csupán 2007-ben érték el az 1989-es szintet, igaz, azóta már 12%-kal meghaladták. 1989-ben 3142 csehszlovák korona (Kčs) volt az átlagbér, tavaly pedig 824 euró. „Az 1989-es 3142 koronás átlagbér nagyjából 104 eurónak felel meg, vagyis 25 év alatt a nyolcszorosára nőtt” – mondta Dana Vrabcová, a Postabank elemzője, aki szerint a leginkább objektív összehasonlítási módszernek az számít, ha az adott termék megvásárláshoz szükséges munkaidőt vesszük alapul. Egy átlagos bevásárlás (1 kg kenyér, 1 vaj, 20 deka szalámi, 10 tojás, 2 l tej, 0,5 kg sertésoldalas, 1 kg krumpli, 4 sör) 1989-ben 67 koronába került, amiért 216 percet kellett dolgoznia az átlagbérből élőknek. Manapság ugyanez 14 euróba kerül, amiért az átlagbérért dolgozóknak 161 percet kell munkával tölteniük, azaz közel egy órával kevesebbet, mint 1989-ben. Eközben a szocializmusban az alapvető élelmiszerek árát agyontámogatták – talán ezért emlegetik még ma is sokan a 2 koronás tejet… Még ennél is kiugróbb a különbség a műszaki cikkek esetében, hiszen egy átlagbérből élőnek a színes tévéért 25 évvel ezelőtt tízszer annyit kellett dolgoznia, mint manapság, a minőségbeli különbségről nem is beszélve. Ha hisszük, ha nem: 1989-ben az élelmiszerre és alkoholmentes italokra fordított kiadásaink a háztartások bevételének közel 40%-át emésztették fel, napjainkban viszont már csak a 22%-át. Az igazsághoz hozzátartozik, két tényező némileg élét veszi a viszonylag optimista összképnek: a múltban az átlagfizetés valóban az átlagot jelentette, legfeljebb a bányászok kerestek kiugróan többet, napjainkban viszont a magas pozsonyi és menedzseri fizetések torzítják az adatot, ezért nem a 824 euró a jellemző a dolgozók többségére, hanem a 600–650 euró közötti fizetés. A másik tényező pedig az ingatlanok magas ára: míg a szocializmus utolsó éveiben egy négyzetméternyi ingatlanért legfeljebb 4 napot kellett dolgozni, addig napjainkban 25–29 napot. Szlovákia 1989 és 2014 között hosszú utat járt be, mindezt úgy, hogy a siker nem volt bekódolva. Ha maradunk a mečiari úton, akkor most talán a fehéroroszokkal lennénk egy szinten, ehhez képest, ha kis lépésekkel is, de fokozatosan felzárkózunk a nyugati-európaiak átlagához. Lehetünk elégedetlenek a fejlettségünkkel, berzenkedhetünk bérünk láttán, azonban mindent, amit elértünk, kitartásunkkal értük el.