Szlovákia 492 milliót követel az Eneltől

Pozsony |

<p>Robert Fico kedden egy sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy a megyei bíróság döntésének értelmében az állam majdnem fél milliárd eurót fog visszakövetelni az Eneltől.</p>

Robert Fico miniszterelnök Peter Žiga környezetvédelmi miniszter és Ladislav Lazár, a Vízügyi Beruházó Vállalat igazgatója társaságában állt ki a sajtó képviselői elé kedden. Bejelentette, hogy a Pozsonyi Megyei Bíróság döntésének értelmében érvénytelenítik a bősi vízerőmű (VEG) szerződését. Tájékoztatott arról is, hogy a kormány azonnal levélben értesíti az olasz kézben lévő Enelt, hogy szolgáltasson vissza 492 millió eurót, amelyet a vállalat a VEG kilencéves működése alatt szerzett. A kormányfő szerint, ha az Enel visszautasítja a felszólítást, akkor vádemelésre kerül sor, amelyben a bíróság döntésére fognak támaszkodni.

Nyomatékosította, hogy a kormány a jogerős döntés értelmében fog eljárni, amely szerint a szerződés érvénytelen, és amennyiben az, úgy az Enel követelései is alaptalanok. Tájékoztatott továbbá, hogy a szerdai napon találkozik az olasz vállalat vezérigazgatójával, Francesco Starace-vel is, és megkéri arra, hogy a vállalat hagyjon fel a Szlovák Villamos Művek tulajdonának kezelésével. Nem zárta ki, hogy rövidesen egy bírósági végzés is érvényt szerez e kérésnek – ez azonban minden annak a függvényében fog történni, hogy szerdán milyen választ kap a kormány az olaszoktól.

Az Enel, aki a Szlovák Villamos Művekben többségi részvénnyel rendelkezik ugyancsak a bíróságon fog követelni 588,2 millió eurót Szlovákiától kártérítésként, amiért az állam márciusban átvette az irányítást a bősi erőművek felett. A kormányfő ezt a vádat úgy jellemezte, hogy ezt csak az „ujjukból szopták ki”, mivel nélkülöz mindenféle alapot és a számon kért összeg is légből kapott.

Žiga elmagyarázta, hogy a Szlovákia a szerződést felmondta, majd visszalépett tőle és végül a bíróság érvénytelenítette azt. A létező iratok szerint, amely a Szlovák Villamos Művek és a Vízügyi Beruházó Vállalat között jött létre, az Enel csak a szerződés felmondása esetén követelhet kártérítést, ám mivel már más jogi utak is meg lettek nyitva, az Enelnek megszűnt ez a lehetősége is.

Jana Burdová, a villamos művek szóvivője elmondta, hogy az Enel minden lehetőséggel élni fog, hogy érvényesítse jogait, akár a nemzetközi bíróságokon is. Továbbra is kitart amellett, hogy kártérítésként 588 millió eurót követeljen Szlovákiától, amelyben belefoglalták a bősi erőmű 22 év alatt kitermelt majdani hasznát is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?