Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak

Brüsszel |

<p>Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a görögországi helyzet megvitatása céljából ma este az Európai Unió azon tagállamainak állam-, illetve kormányfői, amelyek a közös pénzt, az eurót használják.</p>

A csúcsértekezletet Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hívta össze a vasárnapi görögországi népszavazás eredményének ismeretében, miután a görög választók döntő hányada nemet mondott az ország nemzetközi hitelezőinek reformjavaslataira. A tanácskozásra Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminisztert, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport, valamint Mario Draghit, az Európai Központi Bank (EKB) elnökét is meghívták. Egy görög kormányzati tisztségviselő közlése szerint Görögország új javaslatokat terjeszt elő a csúcsértekezleten, ebben állapodott meg Angela Merkel német kancellár és Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök. A görög kormány valamivel több mint egy héttel ezelőtt úgy döntött, nem folytatják a tárgyalásokat az esetleges reformintézkedésekről az országnak folyósított kedvezményes hitel folyósítását koordináló és a reformokat ellenőrző intézményi hármassal, az Európai Bizottsággal, az EKB-val és a Nemzetközi Valutaalappal, hanem július 5-én népszavazást tartanak a hitelezők legutolsó ajánlatáról. Ennek elutasítása mellett tette le voksát vasárnap a görög választók több mint hatvan százaléka.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?