Nyártól már külföldről is olcsóbban telefonálhatunk

Pozsony |

<p>Most már szinte biztos, hogy a nyári szabadságukat az Európai Unió valamelyik tagországában töltők idén olcsóbban telefonálhatnak haza, mint tavaly. Június 15-től az egész unión belül hasonló árakon telefonálhatunk, mint otthon.</p>

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság képviselői már egy héttel ezelőtt megegyeztek a roamingdíjak június 15-től érvényes nagykereskedelmi árairól, tegnap pedig az uniós tagországok távközlési miniszterei is rábólintottak a javaslatra. „Az egyezség korántsem volt könnyű. Az egyes országok és távközlési társaságok között jelentős érdekellentétek voltak” – nyilatkozta Érsek Árpád közlekedési miniszter. Már csak az Európai Parlament jóváhagyása van hátra, ezzel azonban az elemzők szerint nem lesznek gondok, ez a testület ugyanis már korábban is támogatta a roamingdíjak fokozatos felszámolását.

A változások értelmében az uniós állampolgárok június 15-től az EU-n belül utazva mindenhol az otthoni tarifáik szerint fizetnek (roam like at home). Minden, más EU-tagállamban használt hang, SMS és adatforgalom díjat az ügyfél állandó tartózkodási tagállamában a havi csomag perc, SMS és adatforgalmából vonnak le díjmentesen, s ezzel véget ér a korábbi roamingdíjak korszaka. Abban állapodtak meg az uniós intézmények képviselői, hogy 2017. június 15-től a szolgáltatók a hanghívások után percenként a jelenlegi maximum 5 helyett 3,2, az SMS-ek után a jelenlegi maximum 2 helyett 1 centet számolnak fel a helyi tarifáikon felül (áfa nélkül számolva). Az adatforgalmat illetően a maximálisan felszámolható díjak csökkenése öt év alatt történik meg: 2017. június 15-től 7,7 euró/GB lesz a tarifa, ami 2022-ig fokozatosan 2,5 euró/GB-ra csökken.

A roamingdíjak 2017. június 15. utáni eltörléséhez kapcsolódóan az Európai Bizottság a visszaélésszerű roaminghasználat megakadályozására hozott rendelete január 6-án lépett életbe. A rendelet értelmében 4 hónap folyamatos külföldi tartózkodást követően a visszaélésszerű használat elkerülésére a roamingszolgáltatók akár bizonyítékokat is kérhetnek az ügyféltől, hogy „szoros kapcsolattal rendelkezik az adott tagállamban”. A szabályozás értelmében, ha a rendszeresen az EU-n belül utazó ügyfél meghaladja az előfizetési csomagjának limitjét roamingolás közben, akkor a kiszámlázott díjak nem lehetnek magasabbak, mint az a maximális nagykereskedelmi díj, amelyről szerdán megállapodás született. Egyéni felhasználóknak 14 nap áll rendelkezésükre helyzetük igazolására. A felhasználóknak egyszerű nyilatkozatuk mellett bizonyos esetekben akár igazolniuk is kell, hogy az adott tagállamban van postai vagy számlázási címük. Nappali tagozatos hallgatóknak az oktatási intézmény nyilatkozatát kell bemutatni. (mi, SITA, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?