Nem tartalmaznak melamint a Nestlé termékei

<p>Három, egymástól független külföldi laboratórium vizsgálata sem mutatott ki melamint a magyar hatóságok által korábban zárolt, Nestlé Coffee Mate termékekben - közölte a cég hétfőn.</p>

A fővárosi és Pest megyei főállatorvos tájékoztatása szerint a hétfői hatósági mintavétel eredménye dönt majd az ügyben, a határérték alatti károsanyag-tartalmú termékeket viszont felszabadították a zár alól. A piaci bevezetés előtt álló termékre a Nestlé Hungária saját maga kezdeményezett önellenőrzést, amely során a felkért magyar laboratórium a megengedettnél nagyobb mennyiségű melamint talált, a Coffee Mate kávéfehérítő öt grammos kiszerelésében.

A többi kiszerelésben nem volt kimutatható a nagy mennyiségben mérgező anyag, így ezek zárlatát a hatóságok 2008. október 6-án feloldották - közölte a cég. Tájékoztatásuk szerint a magyar laboratórium vizsgálatának eredményét követően vizsgáltatták be három, egymástól független külföldi laboratóriumban is a termékeket. Ezek eredményéből az derült ki, hogy még a kérdéses zárolt termék sem tartalmaz melamint.

"A Nestlé Hungária Kft. bizonyos abban, hogy termékei nem tartalmaznak melaminnal hamisított tejet és valamennyi terméke biztonságosan fogyasztható" - áll a közleményben.

Hajós Ádám fővárosi és Pest megyei főállatorvos hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy továbbra is hatósági zár alatt van a Nestlé Coffee Mate elnevezésű - a köznyelvben kávéfehérítőnek mondott - terméke. A szakember közölte: a szóban forgó terméket a cég Magyarországon vizsgáltatta be, és ők szolgáltatták a kérdéses, kilogrammonkénti 2,7 milligrammos melaminmennyiség-értéket a hatóság számára. (Ez a melaminmennyiség túllépte a 2,5 milligrammos kilogrammonkénti határértéket.) Hajós Ádám leszögezte: a hatósági mintavétel - amelyet hétfőn végeztek el - lesz a mérvadó az ügy megítélése szempontjából. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?