Nem fordítottunk hátat a plázáknak

Pozsony |

<p>Szeretjük a nagy bevásárlóközpontokat: az egy négyzetméternyi eladóterületre jutó forgalom 2013-ban elérte az 1977 eurót, ami 3,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban &ndash; derül ki a CBRE nemzetközi ingatlanpiaci társaság első átfogó felméréséből.</p>

A CBRE hét közepes méretű, vagyis nagyjából 15 ezer négyzetméter alapterületű vidéki pláza adatait dolgozta fel (az igazán nagy, 50 ezer négyzetméter feletti üzletközpontok csak Pozsonyban és Kassán működnek). A közepes méretű plázák forgalma Szlovákiában egy négyzetméterre kivetítve nagyobb, mint Csehországban, ahol 2013-ban 1884 euró volt az idevágó adat. Jos Tromp, a CBRE Közép-Európáért felelős piackutató részlegének vezetője szerint ugyan az utóbbi időben kevésbé gyakran járunk a bevásárlóközpontokba, azonban ha mégis megyünk, akkor a korábbinál többet költünk. Egyelőre az internet alapú e-boltok sem jelentek érdemi veszélyt a klasszikus boltokra. Az ügyfelek számára a legfontosabb az adott üzletközpont árpolitikája, a tisztaság, a kényelem és a biztonság – a 30 év alattiak számára vonzó, ha egyéb szórakozási lehetőségek is vannak a központban, az idősebbeket pedig a parkolóhely kapacitása is kiemelten érdekli. Szlovákiában továbbra sem lankad az üzletközpontok építése, napjainkban a 20 ezer fő alatti városok kerültek „terítékre”. Ezenkívül a több mint 10 éve épült bevásárlóközpontok felújítása is aktuálissá vált. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?