Mélyponton a betéti kamatok

Pozsony |

<p>Egyre kevésbé éri meg bankban tartani a megtakarításokat. A pénzintézetek korábban sem becsülték sokra, ha az ügyfeleik a fölös pénzüket náluk helyezték el, az elmúlt időszakban azonban tovább romlott a helyzet.&nbsp;</p>

 

A betéti kamatokból származó hozam az esetek többségében már az inflációt sem fedezi. A gazdasági elemzők szerint az infláció mértéke Szlovákiában idén ugyan némiképp alacsonyabb lesz, mit tavaly, azonban így is elérheti akár a 2,5 százalékot is. Magyarul, nagyjából ennyivel ér majd kevesebbet a pénzünk egy év múlva. A bankok határidős betétein elhelyezett pénz azonban az esetek többségében ennyivel sem kamatozik, vagyis összességében veszít az értékéből.A nagybankok kamatcsökkentését mára a kisebb internetes bankok is követik. Múlt héten az mBank faragta le az egy évre lekötött betét kamatát a korábbi 2,4-ről 1,7 százalékra. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha az egy évre lekötött betéten az mBankban 5 ezer eurónk van, a kamatok hozama évi 30 euróval marad el a korábbitól. Az mBank szóvivője, Matej Kubinec a csökkenő kamatokat a változó piaci helyzettel magyarázza. Hasonló véleményen van Štefan Frimmer, a Szlovák Takarékpénztár szóvivője is, aki szerint csaknem minden hazai bank csökkentette a kamatokat. „A betéti kamatok csökkenéséhez, a piaci helyzet mellett, hozzájárultak a lefelé araszoló bankközi kamatok és a pénzintézetek közötti konkurenciaharc is” – mondta el Eva Sagálová, a Postabank szóvivője. Az elemzők szerint azonban valami más is van a háttérben. „A mostani kamatcsökkentési hullámnak több oka is van. A pénzintézetek az elmúlt időszakban olcsó hitelekhez jutottak az Európai Központi Banktól, így most kevesebb külső forrásra van szükségük, ami mára a betéti kamatokon is meglátszik” – vallja Maroš Ovčarik, a Finančná hitparáda pénzügyi portál elemzője, hozzátéve, hogy az alacsonyabb kamatokhoz a bankadó is hozzájárul. Ez utóbbit a bankoknál elhelyezett betétek alapján számítják ki, a pénzintézetek így elveszítették a motivációt a betétállomány jelentősebb növelésére. (mi, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?