Megduplázzák a karácsonyi nyugdíjat

Pozony | Az idei év végén a szlovákiai nyugdíjasok dupla akkora karácsonyi nyugdíj-kiegészítésre számíthatnak, mint tavaly.
Molnár Iván

2019. február 7. 16:30

Míg 2018-ban a karácsonyi nyugdíj-kiegészítéslegfeljebb 100 euró volt, idén ez elérheti a 200 eurót, amire azonban nem az összes nyugdíjas jogosult. A maximális, 200 eurós kiegészítéshez azok juthatnak hozzá, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a létminimum összegét, ami jelenleg 205,07 euró. A nyugdíj nagyságával párhuzamosan csökken a nyugdíj-kiegészítés összege is. Idén azonban nem csupán nagyobb összegre számíthatnak a nyugdíjasok, hanem többen is juthatnak majd hozzá a kiegészítéshez. Míg tavaly ez azoknak járt, akiknek a nyugdíja nem haladta meg az átlagbér 60 százalékát, idén ezt a határt 65 százalékra emelik. Tavaly karácsonykor azok nem kaptak nyugdíj-kiegészítést, akiknek a havi nyugdíja meghaladta az 572,40 eurót, idén ezt a határt 659,10 eurónál húzzák meg. „Ennek köszönhetően nagyjából 72 ezerrel többen jutnak majd hozzá a karácsonyi nyugdíjhoz, mint tavaly, a számuk így eléri az 1,28 milliót” – nyilatkozta Ján Richter munkaügyi miniszter, aki szerint szeretnék fokozatosan bevezetni a tizenharmadik nyugdíjat. Peter Pellegrini kormányfő szerint a 13. nyugdíj a későbbiekben elérné a nyugdíjas átlagos havi nyugdíját, amit azonban fokozatosan érnének el. „Az első körben az a cél, hogy ez legalább a nyugdíj 50 százalékát elérje” – tette hozzá a kormányfő, aki szerint azonban a részletekről egyelőre korai lenne nyilatkozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Grendel Gábor

Grendel: Matovič már hajlandó számos kérdést magyar szemmel figyelni

BMW 120d xDrive

BMW 120d: több embert szólít meg

sport a tv-ben

Chelsea–Arsenal rangadó a tévében

26,8 százalék a munkanélküliség Görögországban

Stagnál a munkanélküliség

 Putyin: Oroszország nem készül senkivel háborúzni

Putyin új főügyész kinevezését kezdeményezte

Télen megnő a kihűlés veszélye

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.