Magyar Nagydíj - Nőtt a foglaltság, csökkent az átlagár a szállodákban

Pozsony |

<p>A Forma-1 Magyar Nagydíj idején a budapesti szállodákban 11,8 százalékponttal nőtt a foglaltság a 2009-es versenyhez képest, az átlagár ugyan 6 százalékkal csökkent.</p>

A Forma-1 Magyar Nagydíj idején a budapesti szállodákban 11,8 százalékponttal nőtt a foglaltság a 2009-es versenyhez képest, az átlagár ugyan 6 százalékkal csökkent, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (REVPAR) így 8,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Magyar Szállodaszövetség.

A szövetség szerint a több vendég többet is költött a szállodákban, így a teljes árbevételük is emelkedett. A szakmai szervezet megjegyezte, hogy a budapesti szállodák Forma-1 alatti, 2010. évi teljesítményének jelentős javulásában szerepe volt a rendkívül gyenge 2009. évi adatoknak.

Az elemzés a Xellum Kft. feldolgozásában 9.900
budapesti szállodai szoba teljesítményén alapul. 2009-ben július 24-27., 2010-ben július 30. és augusztus 2. közötti 4-4 nap adatait
vette figyelembe.

Összehasonlítva a Magyar Nagydíj ideje alatt elért szállodai mutatószámokat a teljes július hónap átlag mutatóival, akkor az látszik, hogy 2009-ben a verseny alatt a szobafoglaltság 11,7 százalékponttal, az átlagár 49,6 százalékkal, a REVPAR mutató pedig  84,8 százalékkal haladta meg a havi átlagot. 2010-ben a kérdéses 4 nap alatt a szobafoglaltság 18,3 százalékponttal, az átlagár 52,6
százalékkal, a REVPAR mutató pedig 99,2 százalékkal volt a júliusi átlag fölött.

A szövetség szerint ezek az adatok jól illusztrálják, hogyan hatnak egy város, település szállodáinak teljesítményére az olyan rendezvények, amelyek jelentős bel- és külföldi keresletet képesek generálni. Ezen adatok is igazolják, miért lenne fontos a fővárosban egy nagy kapacitású kongresszusi központ megépítése, amely évente több - esetenként 3-5 ezer fős - nemzetközi kongresszust, s egyéb rendezvényt lenne képes Budapestre hozni - fűzte hozzá a Magyar Szállodaszövetség.

Az így növekvő vendégszám természetesen nemcsak a szállodák teljesítményét javítaná, jelentős bevételt hozna a kiskereskedelem, a fuvarozók és egyéb turisztikai szolgáltatók részére is. Ezáltal növekednének a városi és állami adóbevételek, s javulna a foglakoztatás is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?