Magasabbak lesznek a szlovák költségvetés bevételei a vártnál

Pozsony |

<p>Pozitív irányba módosította az állami költségvetés adóbevételeire vonatkozó kilátásait a szlovák pénzügyminisztérium, a változtatást Robert Fico kormányfő és Peter Kažimír pénzügyminiszter jelentette be hétfőn Pozsonyban tartott sajtótájékoztatójukon.</p>

A szlovák költségvetés tavalyra várható bevételeinek összegét, a legutóbbi - októberben közzétett - számokhoz képest 489 millió euróval (mintegy 150 milliárd forint) emelték meg - jelentette be Peter Kažimír szlovák pénzügyminiszter. Hozzátette: az idei évre várható adóbevételek összegét 410 millió euróval, a 2017-re várható bevételeket pedig 369 millió euróval növelték.    Kažimír elmondta: a prognózist elsődlegesen a hatékonyabb adóbeszedésnek, azon belül az áfabevételek emelkedésének köszönhetően sikerült javítani. Kifejtette: a többlet háromötödét az adó- és járulékbeszedés eredményességének növekedése képzi, ugyanakkor mintegy 200 millió euró többlet a makrogazdasági adatok változásának, a gazdasági teljesítmény javulásának tudható be.     A szlovák pénzügyminiszter rámutatott: a cégadókból származó költségvetési bevételek 2014. kezdete óta folyamatosan emelkednek, az adóbeszedés hatékonyságának javulását pedig az is mutatja, hogy 2015 negyedik negyedévben az előző évihez képest csaknem 17 százalékkal emelkedett a beszedett adók összege.    "Közel vagyunk a célhoz" - jelentette ki Kažimír az idei költségvetés 1,9 százalékos hiánycéljával kapcsolatban. Megjegyezte: a márciusi parlamenti választások utáni kormány pénzügyminiszterének "semmi gondja nem lesz" a deficitcéllal,  és reálisnak látszik, hogy Szlovákia 2018-ra nullszaldós költségvetéssel gazdálkodhat majd.    Robert Fico, szlovák kormányfő a pénzügyminiszter által ismertetett számadatokra hivatkozva kijelentette: különösebb kockázatok nélkül megerősítheti azt a napokban tett vállalást, hogy amennyiben pártja az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD)ismét kormánytényező lesz, Szlovákiában az Európai Unió átlagának 85 százalékára emelkedik a szlovákiai életszínvonal. Kifejtette: a következő kormányzati ciklusban folytatni akarják a minimálbér emelését, úgy, hogy az elérje az 500 eurós (mintegy 155 ezer forint) határt. A minimálbér összege, az unióban az elmúlt négy év során arányát tekintve Szlovákiában nőtt a legnagyobb mértékben, az idei évtől 405 euró (mintegy 125 ezer forint). Jelenleg 113 ezer munkavállaló dolgozik minimálbérért, ez az összes alkalmazott mintegy 7 százaléka. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?