Lassan emelkedik a szlovákiai minimálbér

Pozsony |

<p>Brüsszel. A csehországit megelőzi, a magyarországitól viszont néhány euróval elmarad a szlovákiai minimálbér összege, derül ki az Eurostat februári összesítéséből. A 338 eurós szlovákiai minimálbér a 2004 után csatlakozott országok csoportjában viszonylag előkelő helyen áll, hat államot is megelőz.</p>

A legkevesebbet Romániában keresnek a legalacsonyabb fizetési kategóriában lévők. Csehországban euróra átszámítva a legalacsonyabb havi bér 312 euró lehet, míg Magyarországon 341 euró.

Az Eurostat félévente ellenőrzi a tagországokban megszabott minimálbéreket, amelyeket az eurózónán kívüli országok esetében természetesen befolyásol az átváltási kurzus. Ez befolyásolta például a magyar minimálbér ugrását is, amely 2012-ben még a forint nagyon gyenge átváltási kurzusa miatt – az év első felében 320 forint is volt egy euró – csak 295,6 euró volt, míg idén 340 euróra emelkedett. Ez egyébként a legnagyobb emelkedés – 15 százalékos – uniós szinten is, forintban számolva azonban csak 5 százalékkal emelkedett 98 ezer forintra. Tavaly Magyarország csak Romániát és Bulgáriát előzte meg a legalacsonyabb fizetés tekintetében.

A legmagasabb minimálbérrel Luxemburg dicsekedhet, ahol 1874 euró alatti havi bért nem lehet megszabni. Az unió élcsapatába tartoznak a Benelux államok mellett Franciaország, Írország és Nagy-Britannia, ezek mindegyikében 1200 euró a minimális havi bruttó jövedelem.

Az óriási különbség Európa keleti és nyugati fele között csökken, ha a bért vásárlóerő-paritásra számoljuk át, így például a 1264 eurós nagy-britanniai fizetés 1154 euróra mérséklődik, míg a szlovákiai 338 euró 467 euróra ugrik fel. Ez az érték jobban tükrözi azt, hogy menynyi árut tudunk venni a pénzünkért, de természetesen még így is hatalmas a különbség.

A volt szocialista államok közül egyedül Szlovéniának sikerült bekerülnie a középmezőnybe, a déli államok gazdasági megszorításai miatt megelőzte már Görögországot és Spanyolországot is. A volt jugoszláv köztársaság még jobb helyzetben van, ha a vásárlóerő-paritást vesszük figyelembe: 250 euróra közelítette meg az élcsoport sereghajtóját, Nagy-Britanniát.

A fejlett Európa több államában nincs megszabott alsó bérhatár, így például Németországban, Ausztriában és a skandináv államokban sem írja elő törvény, hogy mennyi lehet a legalacsonyabb fizetés. A valós bevételt természetesen még befolyásolja az adó és a járulékok mértéke. Míg Szlovákiában például gyakorlatilag nem kell adózni a minimálbérből – csak járulékokat kell kifizetni –, addig Magyarországon a minimálbérre is vonatkozik 16 százalékos egykulcsos adó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?