Lakástakarék: marad az állami prémium

Pozsony |

<p>1992 novembere és 2008 októbere között összesen 13,29 milliárd euró (400,4 milliárd korona) hitelt nyújtottak a hazai lakásépítőknek és vásárlóknak, az összeg 40,3 százaléka a legnagyobb hazai lakás-takarékpénztárra, a PSS-re esett. Az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) eddigi működése során 5,46 milliárd euróval járult hozzá a lakáspiac finanszírozásához, a közel 165 milliárd koronának megfelelő összeg több mint a felét felújításokra fordították (szigetelés, tetőcsere).</p>

A tavaly 22,7 millió eurós (685 millió korona) nyereséget elkönyvelő PSS 2008-ban 405,32 millió euró lakáshitelt folyósított - ez fennállása során az eddigi legnagyobb összeg. A pénzintézet 1,61 milliárd euró lakossági megtakarítást kezel, ügyfélkörének kiterjedtségére jellemző, hogy Szlovákia lakosságának 15 százalékát kliense között tudhatja. A társaság tavaly 12 százalékkal növelte új szerződései számát.

Imrich Béreš, a lakás-takarékpénztár első embere tegnap közölte: a pénzügyi világválság hatása alól Szlovákia sem tud kibújni, azonban a pénzügyi spekulatív mozgások egyáltalán nem érintették a konzervatív politikát folytató lakás-takarékpénztárakat. A válságot azonban így is megérzik, mivel ügyfeleik egy része az elbocsátások miatt máris kéri a hiteltörlesztés átütemezését.

Az ez irányú kérelmek száma az utóbbi időszakban közel 50 százalékkal nőtt. Az állami prémium nagysága nem változott, megmaradt a 2000 korona, ami most 66,39 eurónak felel meg - ehhez évente 531,05 eurót (15 988 korona) kell betenni a három szlovákiai lakástakarékpénztár valamelyikébe. Ha a jelenlegi feltételek a későbbiekben sem módosulnak, akkor a takarékosság 6 éves ciklusa alatt 5,95 százalékos éves kamatban részesül az ügyfél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?