Kilencmilliós büntetés a Slovnaftnak

Pozsony |

<p>Több mint kilenc millió eurós büntetést kapott a Slovnaft pozsonyi vegyipari vállalat a szlovák versenyhivataltól a 2005-ös és 2006-os években követett, az ügyfelek érdekeit sértő diszkriminatív árpolitikájáért - közölte a versenyhivatal hétfőn Pozsonyban közleményben.</p>

A Slovnaft, amelynek többségi részvénycsomagja a magyar MOL kezében van, közölte: nem ért egyet a büntetéssel, s azt törvényes időn belül megfellebbezi.
A szlovák versenyhivatal korábbi döntését az ügyben a pozsonyi kerületi bíróság tavaly hatályon kívül helyezte. A versenyhivatal azonban újra megvizsgálta az ügyet, s újra a korábbi döntésével megegyező álláspontra jutott.
A hivatal illetékesei szerint a Slovnaft részvénytársaság visszaélt monopolhelyzetével. A diszkriminációnak a versenyhivatal szerint "kizsákmányoló" jellege volt. Ennek lényege, hogy a Slovnaft nem próbálta meg kiszorítani konkurenseit a piacról, csupán vagyoni hasznot akart szerezni eljárása által.
A mostani döntés még nem jogerős, s a magyar kézben lévő vegyipari vállalatnak lehetősége van 15 napon belül megfellebbeznie a döntést, amelyet december 15-i dátummal hoztak meg. A versenyhivatal azt állítja, hogy az ügy újbóli megvizsgálásakor figyelembe vette a kerületi bíróság kifogásait is.
"A Slovnaft nem ért egyet a versenyhivatal döntésével, s a törvényes határidőn belül megfellebbezzük azt" - jelentette ki Anton Molnár, a Slovnaft szóvivője. Leszögezte: a társaságnak az a véleménye, hogy a versenyhivatal hibásan értékeli a Slovnaft eljárását. A társaság ugyanakkor megalapozatlanul magasnak is tartja a kiszabott büntetést.
A Slovnaft évente 5,5-6 millió tonna kőolajat dolgoz fel. Országszerte 209 üzemanyagtöltő állomása van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?