Kevesebb tejet fogyasztunk

Pozsony/Brdo. A növekvő élelmiszerárak hatására a lakosság visszafogja vásárlásait.

Pozsony/Brdo. A növekvő élelmiszerárak hatására a lakosság visszafogja vásárlásait. A GfK Slovakia piackutató társaság első negyedévi felméréséből kiviláglik, 2007 elejéhez viszonyítva visszaesett a zsiradékok és a tejtermékek vásárlása – ebben az időszakban a vaj ára 25 százalékkal, az étolaj, valamint a friss tej végfogyasztói ára közel 20 százalékkal nőtt. A vizsgált időszakban a tej vásárlásának volumene 13,5%-kal, ezen belül a friss tej iránti igény 27 százalékkal esett vissza, ami pedig az étolajat illeti, ott 15%-os piaczsugorodást mértek. A brindza iránti igény szintén visszaesett, egyedül a keménysajtok kategóriájában nem tapasztaltak hanyatlást. Mariann Fischer Boel, az Európai Bizottság földművelésügyi biztosa az uniós agrárminiszterek tegnapi szlovéniai tárgyalásán közölte: az unión belül el kellene törölni a tejtermelésre vonatkozó kvótákat, mert ez egyfajta kényszerzubbonyt jelent. (č, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?