Jobb volt? Kevesebb munkáért többet

Sokunkban rögzültek a rendszerváltás előtti, mai szemmel nézve alacsony árak. Azonban tegyük hozzá, hogy 1989 végéig államilag támogatott élelmiszerárak voltak, így kerülhetett egy kifli 40 fillérbe vagy egy liter félzsíros tej 2 koronába. 1989 novembere után nekilódult az infláció, különösen 1991-ben, amikor is felszabadították az árakat, ezzel párhuzamosan viszont látványosan esni kezdett a gazdasági teljesítmény. A politikai fordulatot követő első három évben egyenesen 23 százalékkal zuhant vissza Szlovákia gazdasági teljesítménye, ami mellett még Görögország jelenlegi hanyatlása is eltörpül. A korábban nem létező munkanélküliség pedig egyszeriben 10 százalék fölé ugrott, így nem csoda, hogy a vágtató árak és az állástalanok tömege láttán sokan úgy gondolták, jó ideig nem érjük el újra a szocializmus végső stádiumában tapasztalt életszínvonalat. Azonban a rendszerváltás óta eltelt 23 év, azóta megéltük a „tátrai tigris” nagy ugrását is, így megvonható az életszínvonal alakulásának tényleges egyenlege.

Kevesebb munkáért többet

1989-ben egy átlagos csehszlovák polgár mintegy 10 ezer kiflit vehetett a havi béréből, tavaly egy szlovák átlagpolgár viszont már 12 600-at, annak ellenére, hogy a kifli ára a vizsgált időszakban a 4,5-szeresére nőtt. A Postabank számításokat végzett arra vonatkozóan, hogy hány percet vagy órát kellett dolgozni egy-egy termékért 1989-ben és 2012-ben. Egy kiló csirkehúshoz 23 éve 97 perc munka árán jutottunk, idén már csak 30 perc árán. Tény viszont, hogy a kenyér és a tej kategóriájában továbbra sem szűnt meg a szocialista ár előnye. Ezzel együtt összességében napjainkban már csak kiadásaink mintegy 20 százalékát fordítjuk élelmiszerekre és alkoholmentes italokra, míg a szocializmus idején az arány közel 40 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy jóval több pénzünk marad egyéb tételekre, például kirándulásra, tartós fogyasztási cikkek megvételére, stb. Az élelmiszerek esetében nem túl markánsak a különbségek, mivel a szocializmus idején az alapélelmiszerek ártámogatása bevett dolog volt. A műszaki cikkek kategóriájában nagyobbak az eltérések: a Škoda Favorit a rendszerváltás küszöbén 84 600 koronába került, ami 27 havi akkori keresetnek felel meg. Napjainkban egy Škoda Fabia már 9330 euróért is kapható, ami 12 havi átlagkeresetet jelent. A minőségbeli különbség pedig nincs is a relatíve alacsonyabb árban. 1989-ben egy szokványos jégszekrényen 3500 koronát feltüntető árcédula fityegett, jelenleg viszont 350 eurót ér egy standard jégszekrény, akkor közel 5 hétig, most 9 napig kell dolgozni egy frizsiderért. A színes televízió esetén pedig egyenesen ötszörös a különbség a jelen javára, és akkor még meg sem említettük az 1989-es színes TV és a mostani LED-tévék közötti minőségbeli szakadékot. Még az olyan tétel terén, mint a benzin is jobb a mostani helyzet: annak ellenére, hogy csúcsközeli szinten, 1,50 euróért adják a benzin literét, ezért csak 18 percet kell dolgoznunk, miközben az 1989-es 8 koronás benzinért akkoriban 26 percet. Egy kategóriában viszont behozhatatlan a szocializmus árelőnye, ez pedig a lakás. A rendszerváltás előtt átlagosan 4 napi keresetbe került egy négyzetméternyi lakóterület, jelenleg viszont, a 2009-től tartó áresés ellenére még mindig 35, 36 napot kell dolgozni egy négyzetméterért. Összességében az egybevetést némileg torzítja, hogy a rendszerváltás előtt kisebbek voltak a jövedelmi különbségek, azaz az átlagbér a lakosság többségére vonatkozott, míg napjainkban a mindenkori átlag alatt keres az emberek közel kétharmada.

Nagyobb vásárlóerő

1992-ben átszámítva 150,87 euró volt az átlagkereset, 2012 harmadik negyedévében pedig 784 euró, ami figyelembe véve az inflációt, 1992-ben 215 eurós fizetésnek felelt volna meg. Az eltelt 20 év során a bérek 520, az árak 350 százalékkal emelkedtek, ha a pénzromlás hatását kiszűrjük, azt kapjuk, hogy napjainkban mintegy 50 százalékkal tudunk többet vásárolni a fizetésünkből, mint 1992-ben. Ez bizony elmarad a csehek mögött, hiszen az örök összehasonlítási alapul szolgáló Csehországban a vizsgált bérek vásárlóereje közel megkétszereződött. Ebből adódóan a bérszint terén máig nem értük utol a Morva folyó túlpartján lakókat. A cseh átlagbér átszámítva már az 1000 eurót ostromolja, azaz bő 20 százalékkal előzi meg a szlovákot. „Ez nem véletlen, hiszen a cseh fizetések vásárlóértéke már 1996-ban elérte az 1989-es szintet, míg nálunk ez csak 2007-ben következett be” – mondta Eva Sadovská, a Postabank elemzője.

Miért maradunk le?

Vajon miért maradunk el még mindig a cseh keresetektől? Egyrészt nálunk mindig is alacsonyabb volt a bérszint, másrészt ez a mečiari korszak hosszú árnyéka is. Ugyanis az 1998-as választások után felálló Dzurinda-kabinet csak a külföldi működőtőke beáramlására építhetett, „márpedig a külföldi tőkét nem az egykulcsos adó, vagy a reformok csalogatták be, hanem elsősorban a képzett és olcsó munkaerő. Például 2000 táján nálunk a munkaerő teljes havi költsége 300 euró körül mozgott, míg a szomszédos Ausztriában elérte a 3000 eurót” – vélekedik Vladimír Baláž, a Szlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézetének közgazdásza. Vagyis kényszerűségből tartósan alacsony szinten kellett jegelni a béreket, hogy komoly leszakadásunkból ledolgozzunk. Ez végül sikerült, hiszen napjainkban a visegrádi csoporton belül már nem mi vagyunk a sereghajtók, Magyarországot már leköröztük, ugyanis a napjainkban a 2005-ös gazdasági teljesítmény szintjére visszasüllyedő Magyarországon 216 ezer forint az átlagbér, ami 744 eurónak felel meg, ez éppen 40 euróval marad el a szlovák átlagtól.

Felzárkózunk az unió átlagához

Szlovákia egy főre jutó gazdasági teljesítménye 1995-ben az Európai Unió átlagának 47 százalékán volt, 2011-ben már felkúszott az EU-átlag 73 százalékára. Ilyen gyors felzárkózást a visegrádi négyek egyik tagja sem produkált. Ami Csehországot illeti, nyugati szomszédunk már 1995-ben is az uniós szint 77 százalékán mozgott, s már mindössze 80 százalékra javult, bár így is megelőzött két régi uniós tagállamot, Portugáliát és Görögországot. A számunkra szintén igazodási pontként kezelt Magyarország pedig időközben lemaradt: déli szomszédunk 2000-ben az uniós átlag 52,5 százalékán tanyázott (mi 47%-on), tavaly pedig a 66 százalékán, érezhetően mögöttünk lemaradva állt. Vagyis igenis, az elmúlt időszakban Szlovákia lépésről lépésre felzárkózott a nála fejlettebb országokhoz, bár az elmaradásunk még mindig érezhető. Szlovákia gazdasága az elmúlt 20 évben évente átlagosan 4,4 százalékkal nőtt, míg a cseh gazdaság csak 2,7 százalékkal. Ennek révén sikerült a közeledés a nyugati szomszédhoz. 1993-ban az egy főre eső cseh bruttó hazai össztermék átszámítva 3200 euró volt, a szlovák pedig 2100, magyarán a csehek mutatója 50 százalékkal magasabb volt. De mi a helyzet most? A cseh 15 000 eurós mutató aránylik a szlovák 13 200-hoz, ami már csak 14 százalékos előnyt jelez.

Bővülő kínálat

Mindent egybevetve a rendszerváltás óta nem nőtt ugrásszerűen a vásárlóerőnk, azonban két dolgot nem szabad elfelejteni: 1990 és 1992 között, csakúgy, mint a többi volt szocialista országban, látványosan zuhant a gazdasági teljesítmény és vele együtt az életszínvonal. Hosszú évekig tartott, míg visszatornáztuk magunkat a korábban egyszer már elért szintre. A másik tényező, hogy gyökeresen megváltozott és sokkal sokszínűbbé vált a kínálat. Pénzben nehezen fejezhető ki az a tény, hogy napjainkban már nincs sorban állás, nem kell korrupció, ismeretség ahhoz, hogy tartós fogyasztási cikkhez jussunk. Emlékezzünk vissza: az 1980-as évek végén a valóságot kifejező feketepiacon 15 koronát adtak egy német márkáért, s ha ebből indulunk ki, akkor az 1989-es 3124 koronás átlagfizetés alig 210 márkának felelt meg, ami az akkori nyugatnémet átlagbér kevesebb, mint egytizedének felelt meg. Napjainkban mindkét országban az euró az érvényes fizetőeszköz: a német átlagbér 3280 euró, nálunk pedig 784 euró, vagyis a német bérszint egynegyedén állunk. Ez kevés, mondhatnánk, viszont még mindig jobb, mint a rendszerváltás idején mért egytizedes szint. (shz)