<p>Az utóbbi két évben látványosan, mintegy egyharmadával csökkent Szlovákiában a jelzáloghitelek átlagos kamata. Ezzel párhuzamosan szinte hitelfelvételi lázban ég az ország, egyetlen év leforgása alatt 11 százalékkal ugrott meg a lakosság banki adóssága.</p>
Hitelfelvételi lázat váltott ki az olcsóbb jelzálog
Pozsony |
2013 februárjában még 4,76 százalék volt a jelzáloghitelek átlagos kamatterhe, ez egy évvel később, idén márciusban 3,55 százalékra szelídült, júniusban pedig 3,18 százalékra. Egyes esetekben már 3 százalék alá bukott a hitel kamata, sőt a piacon megjelent a 2,50 százalék körüli kamat is, ami egyre több ügyfelet csábít hitelfelvételre. A minden korábbinál kedvezőbb kamatfeltételeken túlmenően a lakosság növekvő hitelfelvételi kedve még egy fontos tényezőre vezethető vissza. A 2008 derekán elért csúcs óta országos átlagban 20%-kal estek az ingatlanárak, miközben a bérek bő 10%-kal nőttek. Azaz összességében mostanában a 2005-ös feltételek mellett juthatunk lakáshoz. Mindent egybevetve napjainkban akár 50–60%-kal nagyobb alapterületű ingatlant vásárolhattunk, mint 2008-ban, az ingatlanok árvágtája tetőfokán – azonos pénzügyi erőfeszítés mellett. Tovább folytatódhatVajon tovább folytatódik a lakosság szempontjából kedvező irányzat? Banki elemzők szerint a hitelkamatok tovább csökkenhetnek, hiszen ezek még mindig magasabbak, mint az eurózóna többi országában. Ugyanakkor továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy ha az ukrán–orosz konfliktus eldurvul, a szomszédos országok biztonságát is veszélyeztetve, a növekvő kockázatok miatt a kamatok újra nőni kezdenek. Ez utóbbival azonban az elemzők többsége egyelőre nem számol. „Továbbra is megvan a lehetőség arra, hogy a kamatok csökkenjenek, nagyobb esésre azonban már nem számíthatunk” – állítja Igor Lehoťan, a Szlovák Takarékpénztár lakossági hitelekért felelős osztályának vezetője. Az őszi hónapokban további csökkenést vár Zuzana Eliášová, a ČSOB szóvivője is. A bankok között ugyanis egyre nagyobb konkurenciaharc dúl, így az ügyfelek megnyerése érdekében nem haboznak a kamatcsökkentéssel akkor sem, ha ez a nyereségük kárára megy. Esetenként az is elég, hogy az ügyfél „megfenyegeti” a bankot, mondván, hogy átviszi hitelét egy másik, jobb feltételeket nyújtó pénzintézetbe, és a bankja máris mérsékli a jelzáloghitel kamatát. Az eurózónában napjainkban nagyon erőteljes a pénzbőség, a bankok könnyen jutnak hitelhez, és azt se feledjük, hogy az utóbbi időszakban tapasztalt kedvező trend ellenére az eurózónán belül még mindig Szlovákiában folyósítják az egyik legmagasabb kamatú jelzáloghitelt. Növekvő eladósodásA bankházak nem tévesztik szem elől, hogy a lakosság eladósodottságának mértéke nem számottevő, vagyis a piac még távolról sem telítődött. Igaz, ez egyre kevésbé van így, ugyanis a kamatesésnek köszönhetően 2013 júniusa és 2014 júniusa között a lakosság banki hitelállománya 11,7 százalékkal nőtt – ezzel a vizsgált időszakban Szlovákia az eurózóna leggyorsabban eladósodó országává vált. 2014 első felében az egy személyre eső átlagos banki kölcsön már 4908 euróra rúgott, ami több mint 7 havi nettó átlagkeresetnek felel meg, június végén a teljes hitelállomány elérte a 21,6 milliárd eurót. Zdenko Stefanides, a VÚB vezető elemzője szerint ilyen tempóval haladva a lakosság adósságterhe három év múlva kritikus szintet érhet el. Léptek a nagybankokVisszakanyarodva a jelzálog piacának alakulására, idén már tavasszal is végigsöpört a piacon egy erőteljes kamatcsökkentési hullám, most ősszel várható az újabb hullám: egyrészt azért, mert az Európai Központi Bank történelmi mélypontra, a 0 közelébe vitte le az alapkamatot, másrészt, mert a legtöbb ingatlan Szlovákiában hagyományosan az őszi hónapokban cserél gazdát. További érvként említsük meg, hogy a pénzintézetek a lakosságnak folyósított hitelállomány növelésével próbálják meg pótolni a céges hitelek iránti igény csökkenésével járó kiesést. Ezért a pénzintézetek az őszi hónapokban akciós hitelekkel próbálnak új ügyfeleket szerezni. A jelentősebb szereplők már nekiláttak a jelzáloghitel-kamatok csökkentésének. Például az Általános Hitelbank (VÚB), az UniCredit és a Tatra banka megtette az első határozott lépést. A VÚB a jelzáloghitelek esetében az egy évre lekötött kamatot 4,19-ről 3,49 százalékra csökkentette. A hároméves lekötésnél az éves kamat 3,69-ről 2,69-re, az ötévesnél 3,99-ről 2,99 százalékra esett vissza. Az UniCredit az Invest és Klasik jelzáloghiteleinek tíz évre lekötött kamatát 5,29-ről 3,70%-ra csökkentette, a Tatra banka pedig 1 százalékos kedvezményt nyújt a törlesztés idejére. A Szlovák Takarékpénztár a fiatal ügyfeleket célozta meg, számukra díjtalanná vált az ingatlannal kapcsolatos ügyintézés, ezzel 130 és 250 euró közötti összeget takaríthat meg a kliens. Ha a takarékpénztár aktív ügyfeléről van szó (havi szinten a törlesztőrészlet legalább másfélszeresét küldi a számlájára), akkor további kamatcsökkentésben részesül. Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, a bankoknak éppen a hitelek iránti fokozott érdeklődésnek köszönhetően sikerült növelniük a nyereségüket. A bankszektor profitja az idei első fél évben elérte a 300 millió eurót, ami 4%-kal több, mint egy évvel korábban. Marcel Laznia, a Szlovák Bankszövetség elemzője szerint ez főleg annak köszönhető, hogy az új lakáshitelek száma 2013-hoz képest több mint a negyedével nőtt. (TASR, HN, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.06.
5400 bérlakás épül Kassán
2024. 11.10.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.