Hiánycikk az üzleti etika

Pozsony |

<p>&nbsp;A szlovákiai pénzügyi vezetők több mint harmada szerint az elmúlt évben tovább romlott az üzleti erkölcs Szlovákiában. A szlovákiai könyvelők egyesületének (ACÚ) az elemzése szerint a cégek egyre durvább eszközökhöz folyamodnak.</p>

A legfrissebb adatok szerint minden ötödik szlovákiai pénzügyi vezetőnek döntenie kellett a cégével szembeni lojalitás és az üzleti etika normáinak a betartása között. A legtöbb visszaélés az adózással és a közbeszerzésekkel kapcsolatos. A megkérdezett menedzserek 5%-a vallotta be, hogy erkölcsileg már nem tartotta elfogadhatónak a munkáltatója elvárásait, ezért beadta a felmondását. További 5%-uknak a munkáltatójuk mondott fel, mert nem teljesítették az elvárásaikat. Az erkölcsi dilemmával szembesülő menedzserek 29%-a ezzel szemben a lojalitás mellett döntött, vagyis maradéktalanul eleget tett a munkáltató elvárásainak, még ha azok a törvényesség határán túl voltak is.

Hasonló trendre hívta fel a figyelmet az EY könyvvizsgáló és tanácsadó cég legutóbbi felmérése is. Eszerint régiónkban 19 százalék, a fejlett országokban 26 százalék azoknak az aránya, akik jónak tartják cégük üzleti-etikai normáit. A közép-kelet-európai régióban a cégek nem egész felénél van etikai kódex vagy vesztegetésellenes szabályzat, míg a fejlett világban a cégek csaknem 60 százalékánál. A pénzügyi jelentések megszépítése is inkább a régiónkra jellemző (39%), mint a fejlett országokra (33%). A pénzügyi beszámoló manipulálásának különféle módszereit a kelet-európai válaszadók jóval nagyobb arányban tartják elfogadhatónak. Hasonló a mintázat annál a kérdésnél is, hogy „kárt okoznak-e a szabályok az üzletnek”, vagyis ha a cégek betartanának minden szabályt, az nehezítené az üzletmenetet. Régiónk országaiban nagyjából 20 százalék értett egyet ezzel, a fejlett országokban viszont a válaszadóknak csak a 14 százaléka. (SITA, vlv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?