Hátrányban a hazai gazdák

A föld ugyanaz, a dotáció országonként változik
Pozsony |

A 2020 utáni uniós Közös Agrárpolitika (KAP) egyre többet foglalkoztatja a mezőgazdasági termelőket. A hazai gazdák szerint a közvetlen kifizetéseknek is azonosnak kell lenniük.
 

„Az uniós Közös Agrárpolitikát úgy kell átdolgozni, hogy az kiegyensúlyozott legyen, és Európa valamennyi agrártermelőjének azonos támogatásokat biztosítson. Ezen a téren Szlovákiának is Németországgal vagy Ausztriával azonos szintre kell kerülnie. Ez viszont csak azon uniós tagállamokat érinti, amelyek a közvetlen támogatások átlagának szintje alatt vannak. Szlovákia az EU-s átlag 78 százalékát éri el” – hangsúlyozta Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter. Hasonló, vagy ennél még alacsonyabb az arány Portugália, Románia, Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország, Bulgária, valamint Horvátország esetében.

Egyenlő feltételeket!

Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője lapunknak elmondta, hogy mindenképpen egyenlő feltételeket kell biztosítani az uniós agrártermelőknek. „A szlovákiai gazdák jogosan érzik magukat sértettnek, és a közvetlen kifizetések egyenlőtlensége ehhez nagymértékben hozzájárul. Agrártermelőink látják, hogy a környező országok mezőgazdasági termelői nem csupán az uniós pénzekből viszik a nagyobb tételt, de a nemzeti támogatások is nagyobbak ott, mint Szlovákiában” – erősítette meg Holéciová. Az elmúlt évben az egy hektárra lebontott közvetlen kifizetések értéke Szlovákiában 206 euró volt, ezzel szemben az uniós átlag hektáronként elérte a 265 eurót.
 

„Német hektár”

„A hektáronként járó dotációt Szlovákia szemszögéből már akkor rendezni kellett volna, amikor beléptünk az unióba. Azzal szoktam érvelni, hogy az egyhektárnyi terület százszor száz méter Németországban, Ausztriában és Szlovákiában is” – nyilatkozta lapunknak Németh György, a csenkei Agrolens Kft. ügyvezetője. Szerinte a környező országokban az állami költségvetésből is több támogatást kapnak a gazdák a szlovákiai termelőknél. „Csehországban ez az összeg 150 millió euró, Magyarországon 260 millió körüli, Ausztriában pedig meghaladja a 300 milliót. Nálunk meg az 1 millió szintjén van. Ha közös piacon működünk, legyenek azonosak a játékszabályok is” – érvel Németh.

Az egyenlőtlen dotációk megmutatkoznak a versenyképességben is. A hazai gazda például 2500 hektárnyi területre 500 ezer euró közvetlen kifizetést kap. Máltán a legmagasabb a közvetlen támogatás, ott hektáronként mintegy 600 euró jár. Tehát a 2500 hektárra 1,5 millió eurót vehet fel az ottani gazda. Ausztriában ugyanekkora területre 670 ezer, Magyarországon 638 ezer, Csehországban pedig csaknem 620 ezer euró jár.

Susla Béla

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?