Fico az Enellel egyezkedne

Pozsony |

<p>Az állam befolyásának erősítéséről a Szlovák Villamos Művekben (SE) akar tárgyalni a kormány a cég 66 százalékos tulajdonosával, az olasz Enellel. Szerdai találkozójukon azonban sem Robert Fico, sem Francesco Starace nem vetette fel a bősi vízerőmű problémakörét.</p>

Enyhítette az Enel-ellenes retorikáját szerdán Robert Fico kormányfő, miután találkozott az olasz cég vezérigazgatójával, Francesco Staraceval. „Tájékoztattam arról, hogy a kormány tárgyalásokat kezdene az Enellel, erősíteni szeretné pozícióját a Szlovák Villamos Művekben” – jelentette ki a megbeszélés után Fico. Hozzátette azonban, hogy mindenképpen át akarják venni az ellenőrzést a cég felett, vagyis többségi tulajdont szeretnének az irányítási jogokkal. A kormány stratégiai célja azonban a Mohi Atomerőmű 3. és 4. blokkjának befejezése, ezért a kormány garanciákat követel az Eneltől a beruházás befejezésére. Fico úgy véli, hogy ez fékezni fogja az Enel részesedésének értékesítését, az ajánlatokat május 9-ig várja az olasz cég. Dicsérte tárgyalópartnerét Francesco Starace is. „Mindketten azt akarjuk, hogy az SE befejezze a Mohi Atomerőmű újabb blokkjait” – jelentette ki a találkozó után Starace. Annak is örül, hogy a kormány is érdeklődik az SE részvényei iránt, június közepén Olaszországban folytatják a megbeszélést. Lapunk kérdésére elismerte, hogy a bősi erőműről valóban nem tárgyaltak. „Bős kérdése nem az Enel ügye, hanem a Szlovák Villamos Műveké” – bújt ki a kérdés alól Starace. Feltehetően fontosabb számukra az SE-beli részesedésük értékesítése, a kormány lassító intézkedései ellenére is év végéig el akarják kezdeni az eladást. „Az első szakaszt 2015 végéig meg akarjuk valósítani” – jelentette ki Starace. Nem válaszolt egyértelműen arra a kérdésre sem, hogy hajlandó-e az Enel az SE részvényeinek egy részét a kormánynak eladni. Ez feltehetően lenyomná az árat, mivel így a magánbefektető nem juthatna hozzá az ellenőrzési jogokhoz. „Sok megoldás létezik, elsősorban be akarjuk fejezni a kötelező ajánlatok folyamatát, majd a másik részvényessel kiértékeljük, hogy milyen megoldás lenne a legjobb az SE számára” – válaszolta lapunknak Starace. A másik részvényes természetesen a kormány. A további tárgyalások nehézségét jelzi, hogy tegnap Peter Kažimír arról beszélt: a kormány gyakorlatilag ingyen szeretné megkapni az SE-t. „Arra vonatkozóan nagyon eltérő vélemények vannak, hogy milyen az értéke bizonyos arányú részesedésnek. Az én értékelésem szerint a cég értéke a nullához közelít. Figyelembe véve, hogy milyen kötelezettségei vannak” – jelentette ki a pénzügyminiszter. Az SE ugyanis hitelből építi a Mohi Atomerőművet, amelynek összköltsége a legutóbbi hírek szerint mintegy 3,8 milliárd euró lehet. (lpj, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?