Eurómillióktól eshet el Szlovákia

Moszkva |

<p>Szlovákia a gázszállítás szempontjából jelentős tranzit-országnak számít, ami évente több tízmillió eurót hoz az államkasszába. Az oroszok legújabb gázipari tervei azonban pár éven belül súlyos érvágást jelenthetnek az országnak.</p>

A részben állami tulajdonban levő szlovák Eustream gázszállító társaság tavaly 47 milliárd köbméternyi gázt szállított, amiből 334 millió euró nyeresége származott. Az orosz–ukrán konfliktus miatt azonban az oroszok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gázszállítások elkerüljék Ukrajnát, ami Szlovákiának is súlyos veszteségeket okozna.

Csak összehasonlításképpen: manapság Ukrajnán keresztül naponta 175 millió köbméternyi gáz áramlik, míg a Balti-tenger alatt húzódó Északi Áramlaton és a Lengyelországon át vezető Jamal gázvezetéken együttesen alig 95 millió köbméter. Alekszandr Medvegyev, az orosz Gazprom állami gázmonopólium vezérigazgató-helyettese azonban nemrég megerősítette, hogy 2019-ben lejár az a Kijevvel kötött szerződés, amely szerint most az orosz gázt Ukrajnán keresztül szállítják az európai országokba. „Utána semmiféle tranzitról nem lehet szó Ukrajnán keresztül” – nyilatkozta Medvegyev.

Az oroszoknak így nagyon gyorsan új alternatív vonalakat kell találniuk, és úgy tűnik, ehhez már megtalálták a partnereket. A Gazprom és európai partnerei a napokban jelentették be, hogy Északi Áramlat 2 néven új gázvezetéket építenek a Balti-tenger alatt, amely évi 55 milliárd köbméter gázt továbbíthat Oroszországból Németországba. Ennek megerősítésére Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója szándéknyilatkozatot írt alá az E.ON, a Shell és az OMV energetikai cégek vezetőivel. Az erről szóló nyilatkozat szerint a projekt levezénylésére vegyes vállalatot hoznak majd létre a már létező, ugyancsak tenger alatti Északi Áramlat kettős gázvezeték kivitelezését menedzselő, még 2005-ben alapított Nord Stream AG tapasztalataira alapozva. Ez a meglévő vezetékrendszer is körülbelül 55 milliárd köbméter gáz szállítására képes évente. Németország gázigénye körülbelül 39 százalékát fedezi ezen a vezetéken át. A szintén kettősre tervezett új Északi Áramlat 1225 kilométeren keresztül húzódna a Szentpétervár melletti Uszty-Luga kikötőtől a németországi végpontig, amely nem messze esik az Északi Áramlat 1. becsatlakozásától Greifswaldnál. A gáz azonban sokkal tovább áramlik majd, erről az OMV gondoskodik, amely Ausztriában tervezi létrehozni Európa egyik legnagyobb gázelosztó központját. A projekt Miller szerint nem kerül többe 10 milliárd eurónál.

Oroszország közben már Görögországgal is aláírt egy együttműködési memorandumot, amely szerint a balkáni államban folytatódik a Török Áramlat gázvezeték építése. A felek abban is megállapodtak, hogy a görögországi szakasz építésére Moszkva hitelt folyósít Athénnak. A munkálatok 2016 és 2019 között folynak majd, a görög szakasz szállítási kapacitása pedig évi 47 milliárd köbméter lesz. Ez épp annyi, mint amennyit tavaly a szlovák Eustream szállított, csak a tranzitért járó díj 2020-tól már nem a szlovák, hanem a görög államkasszát gyarapíthatja majd. (TASR, MTI, vlv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?