Eurobarométer: aggasztja az európaiakat a munkanélküliség

Brüsszel |

<p>A munkanélküliséget tartják az európai polgárok a legnagyobb problémának, míg a gazdasági helyzettel kapcsolatos aggodalmaik valamelyest enyhültek - derül ki az Eurobarométer uniós közvélemény-kutató hétfőn közzétett, legutóbbi felméréséből.</p>

A megkérdezettek többsége továbbra is úgy véli, hogy a válság még nem érte el csúcspontját. Ez év május-júniusban 61, most 54 százalék szerint a legrosszabb még hátra van a válságnak a munkahelyekre gyakorolt hatásából. Az október-novemberben végzett legutóbbi felmérés szerint 38 százalék vélekedett úgy, hogy a válság már elérte a tetőpontot. Ez az adat az előző felméréshez képest 10 százalékpontos növekedést jelent.

A tavaszi felméréssel összehasonlítva pozitív tendencia mutatkozik az EU következő évi gazdasági helyzetével kapcsolatos várakozásokat illetően. Az európaiak 30 százaléka szerint az elkövetkező tizenkét hónapban javulni fog a helyzet, 38 százaléka szerint változatlan marad, és 21 százaléka szerint romlani fog, míg 11 százalék nem tudott választ adni. Tavasszal csak 24 százalék számított javulásra, viszont 28 százalék további romlásra.

Saját országuk gazdasági kilátásait ennél valamivel kedvezőtlenebbül ítélik meg a megkérdezettek. Javulásra 28 százalék, változatlanságra 37 százalék, további romlásra 31 százalék számít.

A megkérdezettek 51 százalékának az a véleménye, hogy országában jelenleg a munkanélküliség jelenti a legnagyobb problémát, a második helyen (40 százalék) a gazdasági helyzetet, harmadikként pedig az inflációt és a bűnözést jelölték meg.

Abban a tekintetben, hogy kitől várható leginkább a válság hatékony kezelése,  22 százalék jelölte meg az Európai Uniót, 19 százalék a nemzeti kormányokat, 18 százalék pedig a G20-ak csoportját.     Az Európai Parlamentben összességében az uniós polgárok 50 százaléka bízik, az Európai Bizottságban 46 százalék. Országa európai uniós tagságát az európaiak 53 százaléka pozitívan ítéli meg. A megkérdezettek 57 százalék véli úgy, hogy az ország profitál az uniós tagságból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?