Enyhén csökkent a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma tavaly

Pozsony |

<p>Enyhén csökkent a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma 2014-ben - derült ki a szlovák autóipari szövetség (ZAP) csütörtökön nyilvánosságra hozott statisztikáiból.</p>

A ZAP aktuális adatai szerint tavaly, a három szlovákiai autógyár, a pozsonyi Volkswagen, a zsolnai Kia és a nagyszombati Citroën üzemeiben összesen valamivel több mint 970 ezer személygépkocsi készült el. Ez nem egészen két százalékkal volt kevesebb, mint a 2013-as rekordévben, amikor 987 ezer gépkocsit gyártottak az országban, 6 százalékkal többet mint 2012-ben.

Jaroslav Holecek, a ZAP elnöke a szlovák autóipar tavalyi gyártási eredményeit jónak értékelte. Rámutatott: bár a 2014-ben legyártott gépkocsik száma alacsonyabb volt a tavalyit megelőző évinél, mégis meghaladta a várakozásokat, a szervezet ugyanis tavaly ilyenkor a gyártás komolyabb arányú csökkenésével számolt, azt feltételezték, 930 ezer darabra esik vissza a termelés.

Nem lehet arra számítani, hogy az ágazat minden évben gyártási rekordot dönt - hangsúlyozta Jaroslav Holecek. Szerinte minden olyan év, amikor a gyártási eredmény meghaladja a 900 ezer darabot és megközelíti az egymilliót - ami a három szlovák autógyár összesített maximális gyártókapacitása - sikernek számít, mert az autóipar stabilizálódását mutatja.

A ZAP elnöke a gyártási eredményekkel összefüggésben hozzátette: Szlovákiának a tavalyi évben is sikerült megőriznie világelsőségét a lakosságszámra vetített gépkocsigyártás arányában. Kifejtette: 2014-ben az ország lakosságának számára vetítve, ezer szlovákiai lakosra 179 gyártott gépkocsi jutott, ami kettővel kevesebb mint egy évvel korábban, de még mindig világrekord.

Holecek az idei célkitűzéseikkel összefüggésben úgy vélekedett: kulcskérdés az ágazat konkurenciaképességének megőrzése, mert az a nyitja a stabil gyártási eredmények megtartásának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?