Elhanyagolható inflációt okoz az euró

Pozsony |

<p>Pusztán az euró bevezetése miatt érdemben nem fognak megemelkedni a fogyasztói árak, az új fizetőeszköz a háztartások kiadásait 504 koronával (16,7 euró) fogja megemelni éves szinten – derül ki a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentéséből.</p>

A felmérés azt is igazolta, hogy az új pénznem miatt elsősorban a gazdagabb családoknak lesznek plusz kiadásaik, a kisebb költségvetésű háztartásoknak kevésbé. „Más országok tapasztalatai is egyértelműen igazolták, hogy az euró bevezetése nem eredményez áremelkedést, az esetleges infláció, drágulás ezzel nincs összefüggésben” – magyarázta tegnapi sajtótájékoztatóján Pozsonyban Andrew Dean, az OECD munkatársa. Véleménye szerint a fogyasztói árak Szlovákiában idén júliustól 2009 júliusáig 0,32 százalékkal fognak megemelkedni.
Az euró bevezetése után elsősorban azoknak kell több kiadással számolniuk, akiknek az átlagnál lényegesen több a bevétele – főleg vállalkozókról van szó, de nekik is csak fejenként 800 koronával (26 euró) lesz drágább az életük évente. Ellenkezőleg, a nyugdíjasok kiadásai csak évi 163 koronával (5,4 euró) fognak emelkedni. „Ennek a felmérésnek az eredményei is igazolták, hogy az euró bevezetése sehol nem vezetett a fogyasztói árak növekedéséhez. Az új pénznem okozta inflációtól ezért Szlovákiában sem kell tartani” – szögezte le František Palko, a pénzügyminisztérium államtitkára.
Viliam Ostrožník, a jegybank alelnöke hozzátette: az euró legérezhetőbb hatása az lesz, hogy Szlovákia gazdasága még inkább fellendül és felzárkózik a nyugat-európai országokhoz. „A fejlődés ugyan dinamikusabb lesz, de továbbra sem lehet megjósolni, mikorra érjük el a nyugat-európai országok szintjét. Egy biztos: hosszú távú folyamatról van szó, ennek alapján mindenki felmérheti, milyen hosszú időről beszélek” – tette hozzá Ostrožník. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?