Élelmiszer-vásárlásnál a minőség és az ár alapján döntünk

Pozsony |

Friss, minőségi termék, jó áron – a Nielsen piackutató társaság szerint a szlovákiai vásárlók elsősorban ezeket a szempontokat veszik figyelembe az élelmiszer-vásárlásnál. Egyre többen figyelnek azonban 
a termék eredetére is, a hazait részesítve előnyben a külföldivel szemben.

„A szlovákiai vásárlók az élelmiszerek kiválasztásánál azok frissességét tartják az elsőrendű szempontnak, amit a minőség és az ár követ. Az egészséges életmód népszerűsítésének köszönhetően a negyedik legfontosabb szempontnak ma már az élelmiszerek összetétele számít, vagyis, hogy az adott élelmiszer nem tartalmaz-e olyan összetevőket, amelyek károsak lehetnek az egészségre” – nyilatkozta Jana Magicová, a Nielsen szlovákiai ügyfélkapcsolati menedzsere, a társaság legfrissebb felmérésére hivatkozva.

Annak ellenére, hogy a kormány az elmúlt időszakban széles körű kampányt folytatott a hazai élelmiszerek népszerűsítése érdekében, ez a szempont csak az ötödik helyen található.

„A felmérésünk szerint azonban ma már a vásárlók 70 százaléka a hazai élelmiszer vásárlása mellett dönt, ha ez minőségben és árban sem marad alul a külföldi termékkel szemben”

– mondta Magicová. Az egyes termékek között azonban lényeges különbségek vannak. A lengyel hússal kapcsolatos sorozatos botrányok miatt például a vásárlók több mint 90 százaléka a hazai húsipari termékeket részesíti előnyben. A tejtermékek, a kenyér, a zöldség és a gyümölcs esetében a megkérdezettek több mint 80 százaléka gondolkodik így. A sör és a bor esetében azonban a vásárlók alig valamivel több mint 40, a tömény alkohol esetében pedig nagyjából a 25 százalékának fontos azok eredete.

A Nielsen arra is kíváncsi volt, hogy a szlovákiai vásárlók mely országokból származó termékeket tartják a legjobb minőségűnek. E tekintetben a többség a szlovákiai élelmiszerekre voksolt, amit a német és osztrák termékek követnek. A cseh élelmiszerek a negyedik helyre szorultak, utánuk pedig az olasz, a magyar és a spanyol termékek következnek. A Nielsen által kiemelt országok közül ezúttal is Lengyelország van az utolsó helyen a szlovákiai vásárlók bizalmát tekintve. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?