Egyre nagyobb visszaesést jósolnak a pénzintézetek

Pozsony/London |

<p>A kereskedelmi bankok elemzői egyre sötétebb színekben látják a szlovák gazdaság helyzetét - derül ki a jegybank legfrissebb elemzéséből. Két hónappal ezelőtt még azt állították, hogy a gazdaság teljesítménye idén 4 százalékkal marad el a tavalyitól, most azonban már 5,3 százalékos visszaesést jósolnak.</p>

Az idei második negyedév gazdasági teljesítményéről szóló hivatalos adatokat a statisztikai hivatal csak augusztus közepén teszi közzé, az elemzők várakozásai szerint azonban április és június között gazdaságunk még az első félévinél is nagyobb mértékben zuhant. Az első negyedévben 5,6 százalékos GDPcsökkenést mértek, a másodikban ez a szakértők szerint elérte az 5,9%-ot. Fellendülésre csak jövőre számíthatunk, amikor a várakozások szerint 1,8%-kal nőhet a teljesítmény. Az elemzők nem módosítottak jelentősebb mértékben az inflációs előrejelzéseiken. Idén 0,9, jövőre 2,5%-os áremelkedésre számíthatunk. Szlovákia számára az eddigi legborúlátóbb előrejelzést a pénzügyminisztérium dolgozta ki, amely szerint az ország GDP-je idén 6,2 százalékkal zuhan az előző évihez képest. Az sem kizárt, hogy Európa feltörekvő gazdaságai a válság lecsengését követően már nem tudnak ugyanolyan lendületű fejlődést elérni, mint korábban, emellett „tőkevonzásuk“ is kisebb lesz - közölte Thomas Mirow, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke. Előrejelzése alapján Közép- és KeletEurópa gazdasága idén 5%-kal esik vissza, és a krízis utóhatásait még évekig érezni fogja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?