Csökkent a hústermelés és a tejfelvásárlás Csehországban

Prága |

<p>Csehországban csökkent a hústermelés és a tejfelvásárlás is az idén az első negyedévben. A január-márciusi időszakban Csehországban 108 651 tonna húst állítottak elő, 2,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.&nbsp;</p>

 

A visszaesés a sertéshúst, a marhahúst és a baromfihúst egyaránt érinti. A tejfelvásárlás 581,2 millió liter tett ki, amely éves szinten 2,5 százalékos visszaesés - közölte a cseh statisztikai hivatal kedden.     A cseh agrárkamara közleménye szerint az első negyedév eredményei megerősítették az elmúlt évek tendenciáját.     Ugyanakkor a termelőknél a hús egyre drágább: a sertéshús ára éves szinten 4,6 százalékkal, a marhahúsé 7,8 százalékkal, míg a baromfihúsé 10,5 százalékkal emelkedett. Ez elsősorban a drágább takarmány következménye.    A tej felvásárlási ára ugyanakkor 5,1 százalékkal csökkent, miután a tej kiskereskedelmi ára az első negyedévben szintén 5,1 százalékkal mérséklődött.       Petr Nečas miniszterelnök egy országos agrárfórumon kedden Prágában azt mondta, hogy a kormány hosszú távú programon dolgozik a mezőgazdasági termelés támogatására. Az éveken át nagyrészt figyelmen kívül hagyott mezőgazdaság, illetve az élelmiszerek minőségének problémája az utóbbi időben komoly politikai probléma lett Csehországban - jelentette ki a kormányfő.    Az egyik legfontosabb megoldandó gondnak az agrárkereskedelmi mérleg hiányának csökkentését jelölte meg. Nečas elmondta: míg 1993-ban a cseh agrárkereskedelem 800 millió koronás többlettel zárta az évet, tavaly a hiány 25 milliárd koronára rúgott.     Miloš Zeman államfő az agárfórumnak küldött videoüzenetében bírálta a nemzetközi élelmiszeripari üzletláncokat. "Míg mintegy tíz éve a pékipari termékeknél a nyereségrés 17 százalékos volt, ma 60 százalékos" - mutatott rá Zeman.    Az elnök szerint a problémát csak egy nemzeti élelmiszerbolt-hálózat kialakításával és támogatásával lehet megoldani. Ez a hálózat kiemelten forgalmazná a hazai cseh agráripari termékeket. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?