Bizonytalanság a Budapesti Értéktőzsdén

<p>A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 247,49 pontos, 1,91 százalékos csökkenéssel, 12.681,21 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 24,7 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.</p>

A tíz százalékot meghaladó árfolyamcsökkenés miatt néhány percig szünetelt az OTP részvények kereskedése. A bankrészvény árfolyama 13.40 órakor 10,06 százalékkal 2.833 forintra esett. Az OTP ezt megelőzően 5,30 százalékos emelkedéssel, 3.317 forinton nyitotta a hétfői kereskedési napot. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője kiemelte: a budapesti tőzsde a nyugat-európai börzéket követve 4 százalékot meghaladó nyitással kezdett, ugyanakkor egyedülálló módon éles zuhanásba kezdett pár órával később.

Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletkötője szerint - az Európában egyedüliként veszteségesen záró - magyarországi piacot jelenleg nem az árak, hanem a bizalom hiánya határozza meg, ezért lehetséges, hogy az erősen alulárazott részvényekre sem jelennek meg a vevők.

Mindkét üzletkötő szerint bíztató jel lehet ugyanakkor, hogy a hétfői kereskedési napon ismét rosszul szereplő OTP papírjait mindössze egy megbízó eladásai húzták le, míg a többi befektető kereslete kezdett vételre átállni.

A szakemberek a nyugat-európai tőzsdék hétfői emelkedéséből arra következtettek, hogy a budapesti tőzsdén semmi nem magyarázná egy újabb nagy pánik kialakulását.

A Mol 310 forinttal, 2,82 százalékkal 10.690 forintra csökkent, 4,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 201 forinttal, 6,38 százalékkal 2.949 forintra esett, forgalmuk 16,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 2,67 százalékkal 615 forintra erősödött, forgalma 1,8 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,75 százalékkal 26.700 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 51,9 millió forintos forgalom mellett 675 forinttal, 6,31 százalékkal 10.020 forintra gyengült.

A BUMIX 1.435,89 ponton zárt hétfőn, ez 22,02 pontos, 1,51 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?