Beszállítóival harcol a Volkswagen autógyártó

Pozsony/Berlin |

<p>A Volkswagen és a beszállítói között az el-múlt napokban elmérgesedett jogi vita már a német autógyártó pozsonyi üzemét is veszélyeztette. A turócszentmártoni üzem 800 alkalmazottja közül ugyanis 60-at már kényszerszabadságra küldtek az alkatrészek hiánya miatt. A tegnap felröppent hírek szerint azonban a szembenálló feleknek időközben sikerült megegyezniük.</p>

A legnagyobb európai gépjárműgyártó társaság, a Volkswagen (VW) és két kisebb szászországi beszállító, a Car Trim és az ES Automobilguss vitája miatt már hétfőn hat németországi VW-üzemben fogták vissza vagy állították le teljesen a termelést, csaknem 28 ezer dolgozót küldve szabadságra.

Szlovákiát is érintette

A leállási hullám Szlovákiát is elérte. Lucia Kovarovič Makayová, a Volkswagen Slovakia szóvivője szerint a turócszentmártoni gyáruk 800 alkalmazottjából 60-at voltak kénytelenek kényszerszabadságra küldeni, mivel nem érkeztek meg a gyártáshoz szükséges alkatrészek. A cég pozsonyi üzemét a beszállítókkal kapcsolatos problémák egyelőre nem érintették, ha azonban az anyavállalatnak nem sikerült volna megegyeznie a beszállítóival, az Pozsonyban is gondot okozott volna, hiszen a turócszenmártoni üzem gyártásának nagyjából a 7 százalékát a pozsonyi üzem használja fel.

Bosnyák ellenállás

A Car Trim üléshuzatokat gyárt az Emdenben készülő Volkswagen Passat modellekhez, az Automobilguss pedig sebességváltó-alkatrészeket készít a VW több modelljéhez. Mindkét vállalat a Prevent nevű, szlovéniai központú cégcsoporthoz tartozik, amely az egyik leggazdagabb boszniai vállalkozó, Nijaz Hastor érdekeltsége.

A VW és a két beszállító konfliktusáról egyik fél sem közölt részleteket. Német sajtóértesülések szerint a vita abból fakadt, hogy megállapodást kötöttek egy új üléshuzat kifejlesztéséről, de a VW kiszállt a projektből, és nem tudtak megegyezni, hogy mennyi pénz jár a Preventnek a már elvégzett munkákért, ezért a cégcsoport felfüggesztette a még érvényes beszállítói szerződések teljesítését. A VW bírósághoz fordult. A braunschweigi tartományi bíróság az autógyártó javára döntött, határozata szerint a beszállítók kötelesek teljesíteni a szerződéseket, a megrendelő pedig akár végre is hajthatja a végzést, vagyis a beszállítók telephelyein lefoglalhatja és elszállíthatja az üléshuzatokat és a sebességváltó-alkatrészeket. Ez ágazati szakértők szerint példa nélküli eljárás lenne a német autógyártás történetében. A VW azonban tárgyalásos úton igyekezett rendezni a vitát.

Itt az egyezség

Sajtóértesülés szerint tegnap megszületett a megállapodás a Volkswagen és az autóipari óriás két beszállítója között. A Hannoverische Allgemeine Zeitung című regionális lap azt írta a honlapján forrás megjelölése nélkül: a felek – a VW és a Prevent cégcsoport – az éjszakai tárgyalások után hosszú távú, „partneri” megállapodást írtak alá, és a két beszállító, amint lehet, újraindítja az alkatrészszállításokat. Addig azonban súlyos gondokkal kel szembenézniük a cégcsoport üzemeinek. Az autóipar ugyanis az úgynevezett just in time (éppen időben) gyártásszervezési elv alapján dolgozik – a vállalatok készletezés helyett mindig az éppen szükséges mennyiséget állítják elő, illetve szállítják partnereiknek –, ezért az ellátási láncban keletkező zavarok az egész termelési rendszerben fennakadást okoznak.

A szervezet közleménye szerint a Volkswagen Golf kocsik gyártásához csaknem 500 partner szállít be a VW-nek anyagokat, alkatrészeket vagy berendezéseket, és a gyártás leállása az összes cégnek nehézséget okoz, mert nem tudják átadni a megrendelőnek a legyártott termékeket. A VW és két beszállító jogi vitája így láncreakciót vált ki, tovaterjed a teljes termelési láncon, egészen a vásárlókig, akik nem kapják meg időben a megrendelt autókat, és előfordulhat, hogy visszalépnek a vásárlástól, ami kedvez a versenytársaknak, és tovább növeli a VW kárát. Az UBS svájci bank elemzői szerint a dízelbotrány miatt eleve nehéz helyzetben lévő VW-nek legkevesebb 100 millió eurós vesztesége keletkezhet a leállás miatt.

Súlyos rendszerhiba

A VW és a beszállítók konfliktusa valószínűleg abban gyökerezik, hogy a VW minden eszközzel igyekszik csökkenteni a Volkswagen márkájú modellek fejlesztési és gyártási költségeit, mert egyre kevésbé jövedelmezőek. A legismertebb német ágazati elemző, Ferdinand Dudenhöffer szerint a válság a VW beszerzési vezetője, Javier Garcia Sanz hibája. „Az öreg harcosok már nem értik a beszállítók új világát” – tette hozzá a szakember. Hangsúlyozta: nem fordulhat elő, hogy egy globális óriásvállalat termelési rendszere leálljon két közepes méretű beszállító miatt. (TASR, MTI, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?