Banki intelmek brit családok tízezreinek

London |

<p>Családok tízezreit hívja fel telefonon a bankjuk Nagy-Britanniában, hogy takarékosságra intse őket, különben elveszíthetik otthonukat.</p>

Több mint 30 ezer családot figyelmeztetnek pénzintézetek arra, hogy kevesebbet járjanak mulatozni éjszakai szórakozóhelyekre, fogják vissza mobiltelefonálásaikat, fizetős tévézésüket és összepontosítsanak inkább jelzáloghitelük törlesztésére. Nagy-Britanniában a kamatszint jelenleg történelmi mélyponton van, mindössze fél százalékos, és ha emelkedni fog - márpedig süllyedni biztosan nem -, akkor az eladósodott famíliák egész serege juthat komoly bajba.
A tervek szerint hetente kétezer család kap józanító célzatú figyelmeztetést és tanácsot a következő hónapokban, hogy miként a legjobb intéznie bankügyeit, ha a kamat emelkedik.
"El kell gondolkodniuk azon, hogy melyik a legfontosabb tartozásuk. Nem a szerződés megújítása az előfizetéses tévékkel, sem a legújabb mobiltelefon vásárlása hitelre, hanem a jelzáloguk. Megkérdezzük őket kiadásaikról és segítünk rangsorolni őket" - idézte a The Daily Telegraph című brit lap a program egy szóvivőjét.
Becslések szerint 1 százaléknyi kamatemelkedés évi 230 fonttal 70 ezer forint) zsugorítja a családok szabadon elkölthető pénzét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?